Tutireceptek.hu fejléc

Afrikai harcsafilé francia lecsóval recept

Kategória:
 Halas ételek

Hozzávalók:
80 dkg harcsafilé
10 dkg vöröshagyma
10 dkg burgonya
20 dkg tv paprika
20 dkg paradicsom
10 dkg cukkini
15 dkg padlizsán
4 dl paradicsomlé
1 dl olívaolaj
1 fej fokhagyma
5 dkg friss bazsalikom
1 db halászlékocka

bors

Elkészítés:
Olajat hevítünk külön serpenyőben a halnak, és külön a lecsónak.

Kevés harcsafilét felkockázunk, ezek majd a lecsóba kerülnek. A többit sózzuk, borssal ízesítjük, és lassú tűzön mindkét oldalát megsütjük.

A lecsóhoz felszeleteljük a hagymát, a paprikát, a cukkinit, a padlizsánt, a burgonyát és a héjától megfosztott paradicsomot. A burgonya lehet főtt, de nyers is. Utóbbi esetben ez kerüljön először a serpenyőbe, és jól pirítsuk át. Csak ezután kerül mellé a többi zöldség a paradicsom kivételével, ami hamar szétfő, ezért csak később tesszük bele. A piruló zöldségeket sózzuk, fűszerezzük őrölt borssal. Fokhagymát szeletelünk, és a kevés kockára vágott harcsával a zöldségekhez keverjük. Megszórjuk frissen vágott bazsalikommal.

Átforgatjuk, majd kevés vízzel felöntjük. Fél halászlékockával ízesítjük, paradicsomlével sűrítjük, és belekerülnek a feldarabolt paradicsomok is. Jól összeforraljuk.

Egy tányérra halmozzuk a lecsót, mellé tesszük a halat, bazsalikommal és citrommal díszítjük.


A receptet beküldte: mese

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Francia krémes házilag » Francia croissant » Franciakrémes-torta » Töltött franciakenyér
» Francia sárgadinnye leves » Francia csokoládéhab » Francia hagymaleves » Francia csokoládétorta
» Francia saláta 2 » Francia rúd » „Francia" puszedli » Francia csokitorta
» Francia almatorta » Franciasaláta » Francia burgonya másképp » Francia Kenyér


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu