Tutireceptek.hu fejléc

Alföldi káposztás csülök recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1-1,5 kg-os füstölt csülök
1 kg savanyúkáposzta
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
15 dkg jó húsos kolozsvári szalonna
20 dkg vékony füstölt szalonna
15 dkg házi füstölt kolbász
2 dl tejföl
pirospaprika, kapor, pár szál zellerlevél, köménymag
2-3 dl csülöklé .

Elkészítés:
Legjobb zárható cserépedényben elkészíteni (Pataki tál, római tál, römertopf stb. - ilyen néven ismert). A tálat hideg vízbe áztatjuk. Ezután a csülköt megmossuk, a szőröket leperzseljük, lekaparjuk, kicsákányozzuk, mindegy hogyan, de eltávolítjuk, majd félig puhára főzzük (kb. 1-1,5 óra fedő alatt, kislángon). Ha megvan, a léből kivesszük, de a levet is megtartjuk.

Amíg a csülök fő, felkockázzuk a vöröshagymát, a füstölt szalonna felét vékony szeletekre vágjuk, másik felét apró kockára. A kolozsvári szalonnát is felszeleteljük és bevagdossuk kakastaréj formára. Karikára vágjuk a kolbászt, apróra a fokhagymát, és kissé megvagdossuk a káposztát, hogy ne legyen olyan hosszú szálú, mint az öreg kínai tudós bajsza, mert különben pont úgy fog lecsüngeni szánk sarkából, mint a fent említett jeles tudósnak, és ez kerülendő.
Az apró kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk és megfuttatjuk rajta a vöröshagymát, épp csak üvegesre. Rátesszük a kolbászkarikákat, azt is megfuttatjuk, meghintjük 2-3 kávéskanál pirospaprikával, a tűzről levéve elkeverjük benne, majd ráöntünk egy kevés vizet, hogy meg ne égjen, beleteszünk egy csipetnyi köménymagot, végül belekeverjük a káposztát, egyszer megforraljuk, majd lefedve félretesszük. Ha még nincs kész a csülök, elfoglaljuk magunkat valahogy, fő, hogy el ne aludjunk.

Mikor a csülök nyomásra már nem olyan ruganyos, tűvel is beleszúrhatunk, és ha segédeszköz használata nélkül ki tudjuk húzni, abbahagyhatjuk a főzését, kiszedjük, lecsöpögtetjük. A beáztatott tálat kivesszük a vízből, lecsöpögtetjük, kibéleljük a vékony füstölt szalonnaszeletekkel, rátesszük a megmosott zellerlevelet és a káposztának kb. a harmadát. Beleágyazzuk a csülköt, rátesszük a maradék káposztát, meglocsoljuk a csülöklével (lehetőleg a tetejét szedjük le, az tartalmasabb). A tetejére elterítjük a tejfölt, megszórjuk az apróra vágott kaporral és rátesszük a kolozsvári szalonnaszeleteket. Lezárjuk a tálat, és hideg sütőbe téve, kb. 2 óra hosszat sütjük közepes hőfokon.

Tálaláskor egy kanál tejföllel díszítjük, amit megszórunk szárított kaporral, finom friss, ropogós héjú félbarna kenyeret és fanyar, testes vörösbort adunk hozzá.


A receptet beküldte: Teráz

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Préselt csülök húsvétra » Káposztás halleves » Savanyukáposztás tarja » Céklás káposztasaláta
» Alföldi tészta » Csülök Maja módra » Csülök mézzel » Alföldi pacalleves
» Csülökegytál » Káposztás lángos » Majonézes káposztasaláta » Káposztás burgonyafelfújt
» Káposztás virsli tésztában » Káposztás tekercs » Káposztás libafarhát » Káposztás paprikás


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu