Tutireceptek.hu fejléc

Aszalt szilvával töltött szűzérme recept

Kategória:
 Levesek

Hozzávalók:
30 dkg szűzpecsenye
5 dkg szalonna
2 dkg vaj
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
50 dkg aszalt szilva
1 ek fenyőmag (mandulaforgács)
1 erőleves kocka
1 dl vörösbor

bors
néhány szál petrezselyem, zeller, kapor
2 ek olaj

Elkészítés:
A szalonnát apró kockákra vágjuk, egy kisebb edényben kiolvasztjuk a zsírját. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A kétféle hagymát a szalonnához adjuk, és kis lángon üvegesre pároljuk.
Az aszalt szilvát apróra vágjuk, a hagymához adjuk. Felöntjük a borral, beletesszük a fenyőmagot, és a húsleveskockát. Addig főzzük, amíg sűrű és puha nem lesz (kb. 15 perc).
A húst éles késsel felvágjuk, hogy téglalap formát kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, de csak az egyik oldalát. A másik oldalát megkenjük a hagymás-szilvás keverékkel. Felgöngyöljük, cérnával szorosan megkötözzük.
Egy nagyobb lábasban felforrósítjuk az olajat, megforgatjuk benne a hústekercset. Amikor már minden oldalát kissé megkapta, kevés vizet öntünk alá (esetleg borral). Mellé tesszük a maradék tölteléket, a zöldfűszereket. Lassú tűzön fél órát pároljuk. Ha kell, pótoljuk az elpárolgott folyadékot.
Vegyük ki a hústekercset, tegyük deszkára. Fejtsük le a kötözőzsineget. Hagyjuk állni néhány percet, azután szeleteljük fel. Tört krumplival, párolt zöldséggel tálaljuk.


A receptet beküldte: access


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Andi töltött kenyere » Töltött patisszon » Töltött tok » Töltött tojás
» Töltött párizsiszeletek » Töltött kifli sonkával » Húsvéti töltött kalács » Sonkás töltött tojás
» Töltött tök .. » Aszalt áfonyás muffin » Fincsi töltött tök » Sajtkrémmel töltött tojás
» Töltött zeller » Sajttal töltött pulykamell » Toledói töltött csirke » Gombával töltött krumpli


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.