Tutireceptek.hu fejléc

Bajor sertéstarja recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
0.7 kg sertéstarja
10 dkg vaj
100 dkg burgonya (hasábra vágva)
20 dkg füstölt szalonna (kockára vágva)
1 dl félszáraz fehérbor
2 dkg finomliszt
200 g tejföl
1 kávéskanál só
bors ízlés szerint
1 csokor petrezselyem (apróra vágva)

Elkészítés:
A tarjaszeleteket sózzuk, borsozzuk. A burgonyát megtisztítjuk, és hasábra vágjuk
A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, a hússzeletek mindkét oldalát pirosra sütjük. A visszamaradt vajjal kikenünk egy tepsit.
Közepére halmozzuk a burgonyát, a tepsi két oldalán elrendezzük a hússzeleteket.
A felkockázott füstölt szalonnát kisütjük, szűrőkanállal kiszedjük a zsírból, melyhez hozzáöntjük a maradék vajat, felengedjük a borral. A tejfölben elkeverjük a lisztet, a boros keverékhez öntjük, csomó mentesre keverjük. Megkóstoljuk, ízesítjük. (só, bors, ha szükséges)
A kisült szalonnakockákat a húsokra terítjük, a burgonyát ízlés szerint fűszerezzük (vigyázzunk a sóval!), és az egészet meglocsoljuk a tejfölös keverékkel. Meghintjük az apróra vágott petrezselyemzölddel.
Fóliával letakarjuk, és kb. 50 percig 180 fokon sütjük, míg a hozzávalók meg nem puhulnak. Levesszük a fóliát, és a tetejét pirosra sütjük.


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Bajor csirkecomb » Csőben sült sertéstarja » Bajor töltött rostélyos » Bajor rakott hús
» Csülök Bajor módra » Bajor krumpli leves » Grillen sült sertéstarja » Bajor májgombóc
» Bajor szűzpecsenye » Bajor savanyú pecsenye » Brassói sertéstarja » Mustáros sertéstarja
» Parasztos sertéstarja » Bajor szelet » Bajor pogácsa » Bajor perecleves


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.