Tutireceptek.hu fejléc

Bergeni halfasírt recept

Kategória:
 Halas ételek

Hozzávalók:
50 dkg fehér húsú szálkanélküli halfilé
2 db tojás
2 dl tej
1 csokor friss kaporlevél
2 evőkanál liszt
só, darált bors
3 evőkanál vaj a kisütéshez
Szószhoz:
egy-egy negyed darab színes kaliforniai paprika
1 dl tejszín
1 teáskanál citromlé
1 evőkanál vaj
fél csokornyi metélőhagyma
1 evőkanál liszt
1,5 dl tej
só, kevéske darált bors

Elkészítés:
Vágjuk kis darabokra a halhúst, vágás közben kezünkkel győződjünk meg róla, hogy valóban szálkamentes. Ha esetlek érezzük a szálkák szúrós tapintását, akkor éles késsel vágjuk ki a hal húsából.
Tegyük a kis darabokra felvágott halhúst egy konyhai gyorsvágó gépbe, üssük hozzá a tojásokat, kanalazzuk rá a lisztet, fűszerezzük összevágott kaporlevéllel, kevéske darált borssal, és ízesítsük sóval. Öntsük rá a tejet, majd kapcsoljuk be e gépet, és aprítsuk össze. Vigyázzunk ne vágjuk túl sokáig, mert akkor túl finomra pépesíti, elég ha az alapanyagok szépen szétzúzódnak.
Forrósítsunk fel pár evőkanálnyi vajat egy nagy serpenyőben, majd vizes kézzel formázzunk a húspépből lapos korongokat. Tegyük a serpenyőbe, és közepes lángon mindkét oldalát süssük pár percig.
A szószhoz forrósítsuk fel a vajat egy nagy serpenyőbe, majd tegyük bele az apró kockákra felvágott színes kaliforniai paprikákat. Kis lángon süssük két percig, utána szórjuk rá a lisztet. Keverjük jól össze, és kis adagokban, állandóan kevergetve öntsük fel a tejjel.
Öntsük hozzá a tejszínt, majd ízesítsük sóval, citromlével, összevágott metélőhagymával, és fűszerezzük kevéske darált borssal, majd jól forraljuk ki. A szósznak selymesen folyósnak kell lennie, ha szükséges hígítsuk tejjel.
Tálaljuk a kisült halpogácsákat párolt brokkoli rózsákkal, majd a tetejére kanalazzunk a színes szószból.
A halfasírthoz használhatunk még friss metélőhagymát, petrezselymet vagy akár újhagymát.


A receptet beküldte: Rozália


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Tepsis halfasírt » Currys halfasírt » Patiszonos halfasírt » Tonhalfasírt
» Halfasírt golyócskák » Sült tonhal sajttal » Harcsa mustármártással » Tejfölös-gombás ponty
» Lazac, kagyló, rák nyárson » Sült hal gombás mártásban » Halfilével rakott krumpli » Keszeg avas szalonnával
» Tonhalas focaccia » Diós-zelleres haltekercsek » Fűszeres ágyon sült hal » Finom harcsa


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.