Tutireceptek.hu fejléc

Burgonyás-kolbászos omlett recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
2 személynek:
3 kisebb (de nem túl apró) újkrumpli
1 közepes méretű paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
4 tojás
10 dkg száraz kolbász

bors
olaj

Elkészítés:
A krumplit hámozás nélkül jól megmossuk, nagyjából fél cm-es szeletekre karikázzuk. Majd egy serpenyőben nagyon kevés olajon ropogósra sütjük. (Mintha sült krumplit sütnénk.)
Míg a krumpli sül, felkarikázzuk a kolbászt, a hagymát félbevágva karikázzuk, és a paradicsomot is felvágjuk. A tojást felverjük, sózzuk, borsozzuk kicsit erősebben, mint egy átlagos rántottánál, hiszen ebben a burgonyát is figyelembe kell venni. Viszont a ló túl oldalára sem szabad esni, mivel a kolbász is sós valamennyire, és ha elvetjük a sulykot, akkor ehetetlenül sós végeredményt kapunk.
Amikor a krumplikarikák ropogósra sültek, kiszedjük a serpenyőből, és a felesleges olajat leöntjük róla. Feleslegesen azt értem, hogy ne tocsogjon a krumpli az olajban! Ezután ugyanebbe a serpenyőbe belerakjuk a felkockázott kolbászt, egy kicsit megsütjük - kiengedi a saját zsírját, amiben megsüthetjük az omlettünket.
Nagyjából 5 perces sütés után rátesszük a kolbászra a krumplit, a hagymát és a paradicsomot. Óvatosan keverünk rajta egyet, majd ráöntjük a felvert tojást. Takarékra vesszük a gázt, és szépen, lassan készre sütjük. Tetejére fedőt rakhatunk, így mindenhol egyenletesen fog sülni. Olykor-olykor megrázzuk a serpenyőt, hogy ne ragadjon le az alja.

Tanácsok:
Természetesen nem csak újkrumpliból készíthető.
Jó étvágyat hozzá!

Elkészítési idő: 45 perc

A receptet beküldte: Miss Angel


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Zöldséges omlett » Fokhagymás-paprikás omlett » Tarkabarka omlett » Tésztás omlett
» Gazdag omlett » Cukkinis omlett » Spenótos ricottás omlett » Omlett puffancsok
» Burgonyás omlett » Fokhagymás omlett gombával » Sonkás-gombás omlett » Rakott gombás omlett
» Karfiol-omlett » Sajtos omlett » Zöldbab omlett » Tavaszi omlett


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.