Tutireceptek.hu fejléc

Ciprusi húsvéti leves recept

Kategória:
 Levesek

Hozzávalók:
80 dkg bárányhús csonttal,
2 liter víz,
1 közepes nagyságú vöröshagyma,
3 zellerszár,
1 csokor petrezselyem,
10 dkg rizs,
3 tojássárgája,
1 evőkanál finom kukoricaliszt,
1 csésze tej,
só,
bors

Elkészítés:
A bárányhúst megmossuk, lefejtjük a csontról, és nagyobb kockákra vágjuk. A húst a csonttal együtt nyeles lábosba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. A hagymát megtisztítjuk, felaprózzuk, és az aprított zellerszárral együtt a levesbe tesszük. Nagy lángon főzzük, amíg felforr, majd csökkentjük a lángot, és alkalmanként lehabozzuk a leves tetejét. Fedő alatt 1 órát főzzük, majd hozzákeverjük a szétválogatott, megmosott rizst, az apróra vágott petrezselymet, és még 25 percig főzzük, amíg a rizs teljesen meg nem puhul. Ha elkészült a leves, kiszedjük belőle a csontokat. Tálalás előtt kikeverjük a tojássárgákat a kukoricaliszttel, a tejjel, amíg egyenletes sűrűségű nem lesz, majd hozzákeverjük a leveshez, és fedő nélkül 5 percig főzzük. Utána lehúzzuk a levest a tűzről, és folytonos kevergetés mellett hozzáadjuk a citromlevet, ízlés szerint sóval, frissen őrölt fekete borssal ízesítjük, majd tányérokba szedve azonnal tálaljuk.

Tanácsok:
Bárányhúst nagyobb piacokon, bevásárló csarnokokban találhatunk. Édeskés ízét jól ellensúlyozza a citrom vagy a savanykás tárkony.


A receptet beküldte: access

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Fűszeres leves » Méregtelenítő leves Borscs » Csülkös zöldbableves » Sűrű tejfölös gombaleves
» Grizgaluska leves » Kapros zúzaleves » Tárkonyos pulykaragu-leves » Zöldséges árpagyöngyleves
» Erdélyi húsgombócleves » Hideg rebarbaraleves » Brokkolikrémleves » Mandulás fokhagymaleves
» Burgonyakrémleves » Görögdinnye leves » Gesztenyekrém leves » Hamis gulyásleves


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu