Tutireceptek.hu fejléc

Citromos csirke más módon recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
tetszőleges mennyiségű csirkecomb, mell, szárny
olivaolaj, vaj(margarin)

őrölt bors
mustár(dijoni)
2 egész citrom
1-2 kanál liszt
2- dl tejszín
3 dl csirkealaplé(lehet kockából is)
1 kiskanálnyi reszelt v. őrölt gyömbér
apróra vágott petrezselyem
szójaszósz (ez nem kötelező)

Elkészítés:
A megmosott, feldarabolt csirke alkatrészeke, szárazra töröljük. Egy nagy serpenyőben, olivaolajat és vajat (kb. 5 dkg) hevítünk. Jó forróra. Ebben hirtelen átsütjük a csirkéket, úgy hogy a felületük jó pörkös, barna legyen.
Ezután ezeket egy tepsibe teszzük.
Nagyon minimális olajat öntünk alá, sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük az egyik citrom kifacsart levét. Megöntözzük kevés szójaszósszal, majd sútőbe tesszük és kis lángon sütjük.
Közben, a serpenyőben maradt zsiradékba teszünk 1-2 kanál lisztet, elkeverjük, majd beleteszünk egy kávéskanál mustárt, sót, őrölt borsot, a gyömbért és a másik citrom levét. Összeforraljuk és felöntjük az alaplével. Kevés citromhéjat is tehetünk bele. Ezzel megint összeforraljuk, beleöntjük a főzőtejszínt, és főzéssel besűrítjük.
Ha kész, az egészet átszűrjük, vajdarabkákat dobálunk a tetejére és apróra vágott petrezselymet.
A csirkét, kb.30 percig sütjük, ezután feljebb tesszük a hőfokot és kicsit megpirítjuk a pipit.
Tálaláskor a húst vékonyan meglocsoljuk a mártással.

Elkészítési idő: 60 perc

A receptet beküldte: doxikri

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Csirke kuglóf » Rátott csirkemáj » Citromos rácsos » Savanyú csirkezúza
» Csirkerizottó » Hagymás-túrós csirkemell » Csirke különlegesen » Csodacsirke
» Gyömbéres csirkemell » Kati csirkemája » Vajas-barackos csirkemell » Sajtos csirkemáj-rizottó
» Kuglóf citromos » Csirkés cukkínis egytál » Csirkegombóc leves » Rózsafánk más módon


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu