Tutireceptek.hu fejléc

Cserepes kenyér recept

Kategória:
 Kenyerek, péksütemények

Hozzávalók:
6 csésze liszt
2 csésze tej
3 evőkanál cukor
3 kávéskanál só
1 csésze langyos víz
2 evőkanál vaj


3 kisebb méretű agyag virágcserép

Elkészítés:
Alaposan tisztítsuk meg a cserepeket,

A tejet a cukorral, sóval felforraljuk, beletesszük a vajat és addig kevergetjük míg a vaj el nem olvad, majd hűtsük langyosra.


Eközben a langyos vízbe keverjük az élesztőt, keverjük a tejhez és adjuk hozzá a lisztet is. Alaposan dolgozzuk össze.

Takarjuk le a tésztát, és 40-45 percig pihentessük.

Ennyi idő alatt tésztánk a duplájára nő. Még egy kis liszttel gyúrjuk át alaposan, és osszuk 3 részre.

A cserepeket alaposan kiolajozzuk és kb félig, 3/4-ed részig töltjük a tésztával.
Még negyed órát pihentetjük így, majd 220 fokos sütőbe tesszük.

Addig sütjük míg a teteje szép piros lesz, illetve kihegyezett hurkapálcával tudjuk ellenőrizni a belsejét is, hogy kellően átsült-e.

Tanácsok:
ízlés szerint apróra vágott hagymát, sonkát vagy akár gombát, zöldfűszereket is tehetünk hozzá!


A receptet beküldte: Tüccsögi

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Lászlókenyér(Vaszilopita) » Walesi kenyér » Zabsüti/sós kenyérpótló » Fehér püspökkenyér
» Otthon sütött kenyér. » Barátság kenyér /10 napos/ » Gyömbérkenyér » Mogyorós piskóta kenyérkék
» Rozsos kenyér » Teljes kiőrlésű kenyér » Lyukas kenyér » Graham kenyér
» Sajtos snidlinges kenyér » Kenyérben sült sonka » Candida szükség kenyér » Zsemlekenyér


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu