Tutireceptek.hu fejléc

Csomboros-káposztás marhalábszár római tálban recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
10 dkg füstölt szalonna
1 nagyobb vöröshagyma
60-70 dkg kicsontozott marhalábszár
1,5 kg fejes káposzta
3 evőkanál árpagyöngy (gersli) vagy rizs
kb. 1 evőkanál só, fél kiskanál őrölt fekete bors
1-1 kis csokor kapor és csombor
1-2 evőkanál 10 %-os ételecet

Elkészítés:
A szalonnát apróra, a megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk. A húst - miután az esetleges hártyáit lefejtettük - 1 centis kockákra, míg a kitorzsázott káposztát kétszer ekkorára daraboljuk.
Az így előkészített hozzávalókat egy nagy tálba rakjuk, és az árpagyönggyel, a sóval, a borssal meg az apróra vágott zöldfűszerekkel összekeverjük.
Ezután az előírás szerint beáztatott cserépedénybe átszedjük, kb. 7 deci vizet ráöntünk, lefedjük, majd sütőbe tesszük, amit a közepesnél kicsit kisebb lángra.
Az ételt kb. 3 órán át pároljuk, közben párszor megkeverjük.
Tálalás előtt ha kell, utánafűszerezzük, végül ecettel pikánsra ízesítjük.

Elkészítési idő: 210 perc

A receptet beküldte: gurzau.maria

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Sündisznó (római tálban) » Római saláta » Római rakottas » Romai talban keszitett..
» Jénai tálban sült bab » Paradicsomos római rizs » Kenyér sütőtálban » Libamáj római tálban
» Tálban Főtt » Sült csülök Pataki tálban » Római tálban sült csirke » Csőtészta római módra II.
» Lecsó római tálban » Csirkecomb római tálban » Római szelet » Marhalábszár pörkölt


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu