Tutireceptek.hu fejléc

Cukkini stefánia recept

Kategória:
 Zöldséges ételek

Hozzávalók:
70 dkg cukkini
15 dkg zsemlemorzsa
3-4 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
2 tojás
15 dkg sajt
20 dkg szeletelt bacon

ételízesítő
őrölt fehérbors
szerecsendió
4 főtt tojás
2-3 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
A cukkinit és a sajtot reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. A cukkinit enyhén sózzuk be, hagyjuk kicsit állni, míg levet enged, majd nyomkodjuk ki belőle a vizet.
A vöröshagymát vágjuk apróra, és 1 evőkanál olívaolajon pároljuk üvegesre. Hűtsük ki egészen, mielőtt a töltelékbe tennénk.
4 tojást főzzünk keményre, majd tegyük félre.
Tegyük bele egy tálba a kinyomkodott cukkinit, adjuk hozzá a kihűlt, előpárolt vöröshagymát és a reszelt sajtot. Nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, és ízlés szerint fűszerezzük. Dolgozzuk alaposan össze, majd adjuk hozzá először a zsemlemorzsát, majd az egész tojásokat is.

Terítsünk le egy nagyobb darab fóliát, majd helyezzük rá egymás mellé a baconszeleteket. Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb halmozzuk rá a cukkinis massza felét, és egyenletesen lapogassuk el. A massza közepére helyezzük rá a főtt tojásokat, majd fedjük be a maradék masszával. Végül a fólia segítségével csavarjuk fel úgy, hogy a bacon teljesen befedje.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg olívaolajjal, majd helyezzük rá a baconös cukkinitekercset.
Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.
A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel.
Ízlés szerint salátával kínáljuk.


A receptet beküldte: syria


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Almás cukkinipüré » Cukkini ropogós » Cukkinis carbonara » Cukkini rakott
» Cukkinis kenyér » Cukkinifőzelék » Olasz cukkíni » Olasz cukkínisaláta
» Cukkinis-spárgás spagetti » Hideg cukkinileves » Cukkinis csirke - másként » Cukkinikrémleves2
» Gombás cukkini 2 » Virslis rakott cukkini » Cukkinis-paprikás hús » Cukkinitzatziki


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.