Tutireceptek.hu fejléc

Fasírtos baconos karfiol torta, sült burgonyával recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
1 kisebb karfiol

2 db erőleveskocka
A fasírthoz:
50 dkg darált hús
1 szelet szikkadt kenyér
1 db tojás
1 db vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma

őrölt bors
szerecsendió
Valamint:
20 dkg bacon a külső réteg beborításához
A körethez:
50 dkg krumpli

kakukkfű

Elkészítés:
Az egész karfiolt a leveskockával és sóval ízesített vízben főzzük félpuhára. Ezután óvatosan emeljük ki a vízből, majd alaposan csepegtessük le, tegyük félre, hogy kihűljön.

A szikkadt kenyeret áztassuk be tejbe, majd amikor már jól megszívta magát, alaposan nyomkodjuk ki.

A darált húst tegyük bele egy tálba, majd adjuk hozzá a kinyomkodott kenyeret, az apróra összevágott vöröshagymát, nyomjuk bele a fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk és fűszerezzük. Ezután alaposan keverjük össze. Végül adjuk hozzá az egész tojást, és jól dolgozzuk össze a masszát.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük el rajta kör alakban a felszeletelt bacont. Ezután helyezzük a bacon közepére a kihűlt, egész karfiolt, majd lapogassuk rá a fasírtot úgy, hogy mindenhol befedje. Ezután borítsuk be a kimaradt baconnel.

A krumplit vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg kakukkfűvel. Ezután helyezzük a tepsiben lévő becsomagolt karfiol köré, és locsoljuk meg 1-2 evőkanál olajjal, majd alufóliával fedjük le a tepsi tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten pároljuk 45-50 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd vegyük magasabbra a hőfokot, és süssük szép pirosra (lehet,hogy a karfiol enged egy kevéske levet, ezt kanállal szedjük ki sütés előtt).

A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni mielőtt felszeletelnénk. Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a bundás karfiolt, majd a sült krumplival kínáljuk.

Elkészítési idő: 60 perc

A receptet beküldte: Mildi66


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Karfiolrizottó » Feketeerdő torta diétás » Feketeerdő torta 2. » Gyümölcstorta
» Bejglitorta » Mákos torta » Barackos túrótorta » Mandulás szilvatorta
» Busa burgonyával » Citromos ribizlitorta » Túró torta » Tejszínes narancstorta
» Családi torta » Rakott brokkoli és karfiol » Sonkás rakott karfiol » Kávékrémes gyümölcstorta


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.