Tutireceptek.hu fejléc

Feketeerdő torta diétásan recept

Kategória:

Hozzávalók:
Zabpelyhet kávédarálón liszté őröljük.
(annyit darálj, hogy 8púpos evőkanál liszted legyen pontosan. )
A kimért liszthez hozzá keverünk egy késhegynyi szódabikarbónát. (ki ne maradjon!)
8tojásnak kettéválasszuk a fehérjét és a sárgáját.
A fehérjét csipet sóval, és egy evőkanál folyékony édesítővel kemény habbá verjük.
Aztán a fehérjehabhoz hozzá öntjük a sárgáját, és csak amég elvegyül addig verjük tovább.
Aztán a habverőt eltesszük, és egy jó nagy fakanállal óvatosan, egyiránba keverve, belevegyítjük a zabpehelylisztet. Ezt a tésztát egy közepes tepsibe tesszük, Vagy egy normál, nem túl nagy tortaformába (én mindig teszek sütőpapírt alá, enélkül nem is merném csinálni. ) és az előmelegített sütőben, kb35 percig sütjük 190-200fokon. A sütőajtaját, nem nyitjuk ki, csak ha letelt az idő, különben összeesik a piskóta.

Közben diétás vanilia pudingpor és édesítő, valamint egy tojás sárgájából krémet készítettem, és ugyan ezt csokipudingból is. Aztán elővettem egy kiló meggyet a fagyasztóból, felolvasztottam, a levét kinyomtam, két nagy marék meggyet félre tettem, a többit a lével együtt összeturmixoltam, és a turmixot fel tettem főni egy kis zselatinnal, amikor elzártam a tüzet alatta, beletettem az egész meggyeket, összekevertem, és ez ha kihül jól összeáll. Amikor kihült a két csoki, és a vanilia krém is, akkor a tortalapot kettévágtam, és kanállal halmokat raktam a fél tortalapra. mindenfelé, csoki és vanilia halmokat vegyesen, jó bőven, és aztán ezekre a halmokra tettem a meggyel teli meggyzseléből szintén halmokat mindenfelé. (A csokikrém felét meghagytam a külső díszítésre. )

Tehát amikor ráhalmoztam a csokit, vaniliát , meggyzselét, (elég hülyén néz ki ilyenkor :)) akkor rátettem a tésztalapot, picit rá is nyomtam.
Óvatosan a külsejét a tortának bekentem a maradék csokikrémmel, és tortadarával díszítettem. (de lehet diétás reszelt csokival is díszíteni.

Amikor tálaltam, minden szeletet díszítettem még zsírszegény, cukormentes tejszínhabbal.

Asszem semmit sem hagytam ki.

Elkészítés:

A receptet beküldte: bodzi

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Piros Mikulástorta » Gyors epertorta » Fekete-erdő torta » Gumitorta
» Almás legyezőtorta Update2 » Túrókrémes gyümölcstorta » Update 1 Banántorta » Epres-kivis torta
» Narancsos csokitorta » Almatorta fagylalttal » Bertram túrótorta » Kókuszos Tejberizstorta
» Férfi Torta » Nyuszika répatortája » Szülinapi Csokitorta » Csoki torta egyszerűen

Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu