Tutireceptek.hu fejléc

Fokhagymás sült máj recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
sertésmáj

liszt
étolaj
fokhagyma

Elkészítés:
A sertésmájat felszeleteljük (kb. fél cm vastagra), mindkét oldalát megsózzuk, lisztbe hempergetjük. Egy nagy lábasba, vagy széles serpenyőbe olajat öntünk (annyit, hogy ha beletesszük a májat, ne lepje el az olaj, csak a szeletek feléig érjen). Felforrósítjuk az olajat és májszeleteket a lábasban egyenletesen szétterítjük. Közepes lángon süssük, nem szabad sokáig sütni, mert különben kemény lesz a máj!
Közben begyújtjuk a sütőt, ez később fog kelleni! Mindkét felét csak 5-8 percig sütjük. Úgy tudjuk megnézni jó e, hogy egy májba belevágunk, villával széthúzzuk, ha a közepe már nem rózsaszínes, akkor már jó! Tehát éppen hogy csak át kell sütni! Fogunk egy tepsit, vagy egy hőálló tálat és beletesszük a frissen kisült májat, majd rászórjuk az apróra vágott fokhagymát, úgy hogy minden szeletre jusson egy kicsi! Lefedjük és betesszük a sütőbe kb. 10 percig közepes hőfokra!
Így még átsül egy picit a máj és a fokhagyma ízét szépen átveszi a máj.
Kész!

Tanácsok:
Finom puha, lesz így a máj!
Köretként petrezselymes krumplit, vagy rizst ajánlanék!

Elkészítési idő: 30 perc

A receptet beküldte: Töttike


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Fokhagymás vadlibamell » Fokhagymás-gombás spagetti » Fokhagymás pizzakenyér » Fokhagymás házi sajt
» Fokhagymás, sajtos cukkini » Fokhagymás tarja » Fokhagymás rántott hús » Fokhagymás ecetes szilva
» Diós fokhagymás túrógolyó » Fokhagymás tészta » Fokhagymás-mustáros tarja » Fokhagymás-fűszeres lazac
» Fokhagymás hátszín » Fokhagymás szelet » Fokhagymás hal » Fokhagymás libacomb


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.