Tutireceptek.hu fejléc

Fokhagymás-tejszínes rakott csirke recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
• 20 dkg szeletelt bacon szalonna,
• 1,2 kg csirke- v. pulykacombfilé,
• 1,5 kg burgonya,
• 2 dl tejszín (zsírszegény),
• 3-4 gerezd fokhagyma,
• 10 dkg reszelt sajt,
• olaj,
• só,
• bors,
• szerecsendió

Elkészítés:
Ha csirkehúsból készítjük, a combfiléket egészben hagyjuk. A pulykát vastagabb szeletekre vágjuk. A tejszínbe belekeverjük a sót, borsot, szerecsendiót, apróra vágott fokhagymát, majd a húsokat ebben a páclében (hűtőben) legalább 1 órát érleljük. Ezután a szeleteket kivesszük, az esetleg rajta lévő fokhagymadarabokat eltávolítjuk, majd olajban hirtelen pirosra sütjük, de vigyázzunk, ne égjen meg. (Akár egyszerre két serpenyőben is süthetjük, úgy gyorsabb.)
Közepes méretű tepsibe lerakunk egy sor vékonyra szelt bacont. Erre kerül a nem túl vékony karikára vágott, előzőleg pár percig sós vízben előfőzött burgonya fele. Rá a hússzeletek, majd újra szalonna, végül a maradék krumpli. A pácolásból visszamaradt fokhagymás tejszínnel meglocsoljuk a rakott húst. Előmelegített sütőben, fedetlenül, mérsékelt lángon sütjük. Amikor már majdnem kész, megszórjuk a reszelt sajttal, amit enyhén rápirítunk.

Tanácsok:
Nagyon ízletes, laktató étel. A fenti mennyiség nagy adag, 6-8 személyre elegendő. Fél adagot is lehet sütni jénaiban. Csirke- v. pulykamellből is jó, csak mi a combot jobban szeretjük. :-)


A receptet beküldte: Lilly1

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Kefíres csirke » Mézes Gyömbére Csirkemell » Rakott burgonya gombával » Sörös csirkeszárny
» Kaukázusi csirkecombok » Almás csirkemell. » Tárkonyos csirke nyárson » Rakott brokkoli másként
» Rakott tészta Ani módra » Májas csirkeleves » Rakott csirkemáj » Csirkemell sajttal
» Kivis csirke » Rakott vinéta/padlizsán » Rakott tarhonya » Legfinomabb csirkemell


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu