Tutireceptek.hu fejléc

Galyasági korhelyleves recept

Kategória:
 Levesek

Hozzávalók:
25 dkg. füstölt csülök ( vagy tarja),
2-3 db. babérlevél,
2 evőkanál étolaj ( vagy zsír),
1 fej vöröshagyma,
25 dkg. gomba ( csiperke, vargánya, pereszke)
1 evőkanál liszt,
1 kiskanál édes-nemes fűszerpaprika,
só,
csipetnyi őrölt fekete bors,
1 evőkanál citromlé ( vagy ecet)
1 db. tojás,
2 evőkanál liszt,
2 dl. tejföl.

Elkészítés:
A füstölt húst a babérlevelekkel feltesszük főni annyi vízzel, hogy az a húst bőven ellepje. Ha megfőtt, a húst kivesszük és apró kockára vágjuk. Közben a zsiradékon a lereszelt ( vagy apróra vágott) vöröshagymát megpirítjuk, majd az előzetesen megtisztított és felszeletelt gombát beletéve élénk tűzön 3 - 5 percig pároljuk, állandó kevergetés mellett.Közben egy evőkanálnyi liszttel és a fűszerpaprikával is megszórjuk, és a füstölt húslével felengedjük. Annyi levet adunk hozzá, hogy legalább egy liternyi legyen. Izesítjük csipetnyi sóval - esetleg ételízesítővel - és a citromlével, s így is forraljuk 4 - 5 percen keresztül.
Tojásfehérjét csipetnyi sóval és annyi liszttel amennyit felvesz összekeverjük úgy, hogy sűrű galuskatésztát kapjunk, amit kiskanállal a levesbe szaggatunk és megfőzzük. A tojás sárgáját belekeverjük a tejfölbe és ezt a tányérok alján elterítjük s erre merjük a forró levest.

Tanácsok:
Akkor igazán ízletes, ha a savanyúsága kellemesen, eléggé érződik. Szárított gombával is elkészíthető, ha előzetesen a gombát 25 - 30 percre beáztatjuk. Ekkor az áztatólevet is felhasználjuk.

Elkészítési idő: 80 perc

A receptet beküldte: varbóc


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Galyasági őzpörkölt » Galyasági bográcsos » Galyasági lacipecsenye 2 » Galyasági zellerkrémleves
» Zöldséges korhelyleves » Galyasági káposztás hús » Galyasági rakottas » Galyasági gombapaprikás
» Gombás korhelyleves » Galyasági tócsni » Korhelyleves II. » Galyasági pecsenye
» Galyasági vegyes pörkölt » Galyasági fűszeres gulyás » Galyasági tojásleves. » Korhelyleves egyszerűen


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.