Tutireceptek.hu fejléc

Gőzölgő malacsült recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
egy kb. 1,25 kg-os kicsontozott, bőrös malaccomb kb. 1 csapott evőkanál só 1-1 mokkáskanál őrölt bors és őrölt kömény 1 kiskanál majoránna 2 gerezd fokhagyma 5-6 evőkanál olaj 3-4 dl húsleves (leveskockából is jó) 1 kiskanál paradicsompüré 1 mokkáskanál finomliszt

Elkészítés:
A combot megmossuk, leszárogatjuk, majd bőrét egy centis távolságban hosszában is, keresztben is bevagdossuk. Egy peremes tepsibe jó kétujjnyi magasan vizet töltünk, nagy lángon fölforraljuk. A húst bőrös oldalával lefelé belefektetjük, 2-3 percig pároljuk. Közben többször megmozgatjuk, hogy a lé a bőrt mindenütt érje, de a húsra ne jusson. Lecsöpögtetve kihűtjük. A sót a fűszerekkel meg a zúzott fokhagymával összekeverjük, alaposan a húsba dörzsöljük, de vigyázzunk, a bőrére ne kerüljön belőle. Az olajat az időközben szárazra törölgetett tepsiben megforrósítjuk, a húst körös-körül elősütjük benne. A levest a paradicsompürével és a liszttel simára keverjük, a comb alá öntjük. Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 175 °C) kb. 1,5 órán át sütjük, közben levével gyakorta meglocsoljuk. Fölszeletelve, levével együtt tálaljuk. Hagymás tört burgonya illik hozzá köretnek.

Tanácsok:
Italajánlatom: száraz fehérbor (Egri zengő '99).


A receptet beküldte: cicaanya

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Malacsült » Szilveszteri malacsült » Zöldséges sertésjava » Kockás hús
» Chilis-csokis csirke » Pulykamell baconnal » Juhtúrós csirkemell » Csavart csirke
» Húspástétom tésztában » Sült csirke jól fűszerezve » Mazsolás-pulykás tortilla » Rakott csirkemáj
» Fóliás csirkeszárnyak » Borított karaj » Hússzeletek bakonyi módra » Gombás-tejfölös pulykamell


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu