Tutireceptek.hu fejléc

Hagymás, mozzarellás, fûszeres csirke recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1 kg csirkehús bőr nélkül (bármilyen: mell, alsó-felsőcomb), 2 fej vöröshagyma, 15-20 dkg pizzamozzarella sajt, ízlés szerint a fűszerezéshez: fokhagymakrém, csirkehús fűszerkeverék, bors, mustár, olívaolaj.

Elkészítés:
A bőrétől megszabadított megmosott húsokat egy tálba helyezzük és ízlés szerint fűszerezzük a fűszerkeverékkel, fokhagymakrémmel, mustárral, borssal, végül egy kevés olívaolajat is öntünk rá. Egy kicsit állni hagyjuk, hogy jobban érvényesüljenek az ízek, majd egy hőálló edénybe (kevés olívaolajat teszünk alá) elhelyezzük egymás mellé a húsokat. A karikára vágott hagymával beborítjuk és alufóliával lefedjük. A sütőben 20 percig magas fokozaton, majd takarékon készre pároljuk (kb. 50 perc), majd levesszük a fóliát. Akkor jó, ha a hús megpuhult (villával ellenőrizhetô). Ezután ráhelyezzük a húsokra a felszeletelt mozzarellát, és kb. 15 perc alatt kész, ha megolvadt a tetején. Jó étvágyat hozzá! Köret nélkül is fogyasztható, de savanyúsággal, vagy friss paradicsommal is nagyon finom!

Elkészítési idő: 65 perc
Kalóriatartalom: 140 kcal

A receptet beküldte: tinendo

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Kertvégi csirkemell » Brokkolis-karfiolos csirke » Márványsajtos csirkemell » Sajtos csirkemell filé
» Csirkesaláta » Kelkáposztás csirke » Csirkecomb egyszemélyes » Rakott csirke 2
» "lábatlan csirke" » Tökmagos-hagymás pogi » Ananászos csirkemell » Zöldséges-rizses csirke
» Currys thai csirkemell (1) » Indiai csirkemell » Currys csirke Maris modra » Csirke joghurtban sütve



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu