Tutireceptek.hu fejléc

Halas rizottó recept

Kategória:
 Halas ételek

Hozzávalók:
40 dkg tonhalfilé
1 liter zöldségleves (leveskockából)
1 póréhagyma (fehér része)
10 dkg vaj
30 dkg rizs
2 uborka
2 paradicsom
2,5 dkg liszt
2 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olaj
2 evőkanál kapor (apróra vágott)
2 evőkanál petrezselyem (apróra vágott)

Elkészítés:
A pórét felkarikázzuk, 5 dkg vajban megpároljuk, hozzáadjuk a rizst, és állandóan kevergetve üvegesre pirítjuk. 1 merőkanál forró levessel meglocsoljuk, és addig keverjük, míg újra forrni kezd. Fedő alatt kislángon főzzük, míg a leves elfő. Ezt addig ismételjük, míg az összes leves elfogy. Az uborkákat meghámozzuk, és felszeleteljük. A halat nagy kockákra vágjuk. A lisztet sóval és borssal összekeverjük, beleforgatjuk a haldarabokat, majd a fölösleges lisztet lerázzuk róluk. A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, a héjukat lehúzzuk, félbevágjuk, belsejüket kikaparjuk, a húsukat pépesre zúzzuk. Az uborkát a fokhagymával együtt, állandóan kevergetve az olajban megpároljuk, majd az uborkát kivesszük, a fokhagymát eldobjuk. A visszamaradt zsiradékban megsütjük a haldarabokat, anélkül, hogy mozgatnánk. Amikor a rizottó kész, belekeverjük az apróra morzsolt maradék vajat, a halat és a kaprot. A petrezselyemmel és a paradicsommal díszítjük.

Elkészítési idő: 40 perc
Kalóriatartalom: 721 kcal

A receptet beküldte: norahhh

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Zúzarizottó » Olasz tonhalas tészta » Halas spagetti » Tonhalas tésztasaláta
» Halászlé (bajai módon) » Tonhalas szendvicskrém » Halas szendvicskrém » Veserizottó
» Tonhalas spagetti » Tarhonyás rizottó » Korhely-halászlé » Hajdinarizottó
» Fajszi halászlé » Tonhalas szendvics » Tonhalas sajtkrémes krém » Gombás-cukkinis rizottó


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu