Tutireceptek.hu fejléc

Hentestokány recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
6 személyre:

1 kg pulykacomb-filé
30 dkg kockázott bacon
1.ek zsiradék
1 közepes fej vöröshagyma
8-10 db közepes kovászos vagy sós-vizes uborka (nem csemege!!!)
4 ek. liszt
4 gerezd fokhagyma
2 ek. mustár
só, bors, pirosparika

Elkészítés:
A bacont elkezdjük pirítani a zsiradékon, hozzáadjuk a felkockázott hagymát, majd rövid pirítás után lassú tűzön pároljuk. Eközben a húst megtisztítjuk, kb. centis darabkákra felkockázzuk, és beöntjük az edénybe. Nagyobb lángon pirítjuk, amíg a hús kifehéredik.
Ekkor megszórjuk a 4 ek. liszttel, pici pirospaprikát teszünk hozzá, összekeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húst. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, de a sóval vigyázzunk, mert az uborkából még kerül bele!
Amíg a hús fő, addig vékonyra felcsíkozzuk az uborkát és kb. két centis darabokra vágjuk a csíkokat (a levét se öntsük ki!).
Amikor a hús félig megfőtt, hozzáadjuk az uborkát és a levét, amit a csíkozásnál eresztett ki, az átnyomott fokhagymát, a mustárt, és szükség esetén fölöntjük annyi vízzel, hogy továbbra is ellepje. Megkóstoljuk, ízlés szerint teszünk még hozzá sót, borsot, esetleg mustárt, fokhagymát, és addig főzzük, míg a hús és az ubi is megpuhul.
Rizzsel vagy nokedlival tálaljuk.


A receptet beküldte: vikta

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rakott burgonyapüré » Gombás sertésszelet » Baconos-sajtos csirkemell » Kuglóf másként
» Csirkemell pizzasütő módra » Töltött nyúl » Olasz csirke » Göngyölt pacal
» Sajtos pulykamell rízzsel » Sült csirke alufóliában » Citromos borjúszelet » Fogyis rántott hus
» Hagymás szelet » Csirke citromosan » Vese parázson » Diós-kakukkfüves csirkemell


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu