Tutireceptek.hu fejléc

Húsos burgonyagombóc recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
80 dkg. burgonya,
40 dkg. darált hús,
20 dkg. liszt,
1 fej vöröshagyma,
2 db. tojás,
só,
őrölt fekete bors,
1 evőkanál étolaj,
1 kiskanál őrölt majoránna,
15 dkg. húsos füstölt szalonna

Elkészítés:
A kakastaréjra szeletelt füstölt szalonna zsírját kiengedjük, kevés olajjal a zsirt bővitjük, a pörcöt félre tesszük. A forró zsírban az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a darált húst, és kevergetés mellett a húst fehéredésig piritjuk.Fűszerezzük sóval, majoránnával, őrölt fekete borssal, majd kevés vizet aláöntve fedő alatt további 25-30 percig pároljuk, végül megszórjuk 1 evőkanálnyi liszttel is és alaposan összekeverjük.A töltelék elkészítése előtt a burgonyát megmossuk,héjában megfőzzük, majd megtisztítjuk és áttörjük. Hozzáadjuk a lisztet, a tojásokat és izlés szerint sózzuk, majd összegyúrjuk. Atésztából lisztezett kézzel kisebb gombócokat formálunk, amit jól ellapitunk. Közepére kanalazzuk a tölteléket s ekkor gombóccá formázzuk, majd lisztezett tálcán pihentetjük. Kb. 2 liternyi vizet felforralunk, sózzuk és ebben a gombócokat kifőzzük. Ha kész langyos vízbe tesszük, lehűtjük.
Tálaláskor a kakastaréjos sült szalonnával diszítjuk. Külön elkészített gombamártás illik hozzá.

Elkészítési idő: 70 perc

A receptet beküldte: varbóc

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Húsos, gombás fasirt » Rika gyors húsos tésztája » Baconos-húsos koszorú » Húsos kifli
» Húsos töltött burgonya » Húsos burgonyarétes » Magyaros húsos rétes » Kacsahúsos penne
» Húsos malackák » Húsos krumplikazal » Husos lazania » Húsos lepény
» Húsos rakott karfiol 2. » Burgonyagombóc leves 2. » Húsos rakott kelbimbó » Burgonyagombóc leves


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu