Tutireceptek.hu fejléc

Húsos rántott karfiol recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
50 dkg tömör karfiolfej,
20 dkg darált hús (bármilyen fajta lehet,
még konzerv vagdalthús is),
15-20 dkg liszt,
2 evőkanál olaj,
1 tojás,
2 dl tej,
2gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál törött fehér bors,
ízlés szerint só,
a sütéshez bő olaj

Elkészítés:
A karfiolt egyforma kis rózsáira szedjük, majd langyos vízben néhány
percig áztatjuk, hogy a megbúvó apró kis bogarak kimásszanak belőle. Ezután folyó
csapvízben átmossuk, és lecsöpögtetjük. Jól meg is sózzuk. A tojást habosra
felverjük a tejjel, majd hozzáadjuk a darált húst (vagy a villával egészen péppé tört
konzervhúst). Beleöntjük az olajat, belekeverjük a megtisztított és összezúzott
fokhagymát, a sót és a borsot, valamint annyi lisztet, hogy a szokásosnál kissé
sűrűbb, tejfölszerű palacsintatésztát kapjunk. A karfioldarabokat először lisztben
megforgatjuk, majd a tésztába mártjuk, és bő, forró olajba tesszük. Az egyik
oldalát fedő alatt sütjük pirosra, ezután megfordítjuk, de már fedő nélkül sütjük
tovább. A felesleges olajat lecsöpögtetjük, és melegen tálaljuk.
Nagyon jó mellé a meleg kapormártás vagy a hideg kapros majonéz.


A receptet beküldte: Bévi48

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Hortobágyi húsos gombóc » Tejfölös rántott tök » Sajtos karfiol mikróban » Sajtos karfiol felfújt
» Zöldséges-húsos ragu » Húsos karfiol » Pulykahúsos tál » Zöldséges-pulykahúsos pita
» Húsos ragu » Karfiol sonkával » Karfiolos-sajtos puffancs » Rántott pulykamell
» Sörtésztában sült karfiol » Karfiolpörkölt2 » Karfiolpörkölt » Húsos rakott tészta


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu