Tutireceptek.hu fejléc

Juhtúrós lasagne recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
25 dkg lasagne lap
25 dkg juhtúró
1 csokor friss bazsalikom vagy 2 kávéskanál szárított,
2 szál kakukkfű vagy 1 kávéskanál szárított,
1 kávéskanál szárított oregano,
25 dkg mozzarella sajt,
10 dkg tisztított napraforgómag,
2 evőkanál olaj,
3 evőkanál reszelt parmezán sajt,
2 db tojás,
5 dl sűrített paradicsom .

Elkészítés:
A kész lasagne lapokat a csomagolásán jelzettek szerint megfőzzük, a juhtúrót áttörjük.
Ha friss zöld fűszereket használunk, megmossuk, és apróra vágjuk őket. A mozarella sajtot vékonyan felkarikázzuk.
A napraforgómagból 2 evőkanállal félreteszünk, a többit apróra vágjuk vagy durvára darájuk.
Egy kisebb tepsit, vagy mély tűzálló tálat olajjal kikenünk.
A juhtúrót összekeverjük az apróra vágott napraforgómaggal, a parmezánnal, a tojással, a bazsalikommal, az oreganóval, a kakukkfűvel, és egy kevés sóval, borssal ízesítjük.
A sütőt közepesre (180 fok) előmelegítjük.
A forma alját megkenjük sûűrített paradicsommal. Lasagne lapokat fektetünk rá, majd egy réteg juhsajtos massza, paradicsomszósz, mozarella sajt következik, majd újra tészta, juhtúró, paradicsom, sajt felváltva, amíg minden elfogy.
A tetejére mozzarella kerüljön.
Megszórjuk a félretett egészben hagyott napraforgóval, és a sütő középső rácsán kb. 25 percig sütjük, amíg a teteje megpirul.
Tálalás előtt néhány percig állni hagyjuk.
Fűszeres öntettel elkészített vegyes saláta illik hozzá.


A receptet beküldte: badonyimariaeva

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Lasagne másképp » Gombás juhtúrós krumpli » Juhtúrós padlizsánkrém » Kapros juhtúrós lángos
» Kapros, juhtúrós galuska » Vegetariánus lasagne » Kapros- juhtúrós nokedli » Tofus lasagne
» Juhtúrós sós sütemény » Csupazöldség "lasagne" » Juhtúrós paradicsomsaláta » Juhtúrós-tejfölös burgonya
» Lasagne- kicsit zöldebben » Velencei lasagne » Juhtúros rántott hús » Lasagnetészta (egyszerű)



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu