Tutireceptek.hu fejléc

Káposztával töltött dagadó recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
6 személyre:

1 kisebb dagadó (kb. 80 dkg)
1 kg fejes káposzta
1 fej vöröshagyma
20 dkg húsos szalonna
1 mokkáskanál őrölt kömény
20 dkg alma
3 szál tárkony
5 evőkanál olaj

A körethez:

40 dkg brokkolirózsa
3 dkg vaj
1 csipet őrölt szerecsendió
2 alma

Elkészítés:
A húst megmossuk, leszárítjuk és felszúrjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A káposztát vékonyra szeleteljük, a hagymát gorombára összevágjuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk.
A szalonnát zsírjára pirítjuk, megfuttatjuk rajta a hagymát. Megszórjuk köménymaggal, elkeverjük, majd rátesszük a káposztát, sózzuk, és 10 percen át kíméletesen pároljuk. Közben az almát meghámozzuk, húsát kis darabokra vágjuk, és a káposztához keverjük. A tárkonylevelekkel ízesítjük, és további 10 percen át pároljuk (ne legyen alatta lé a végén). Ezt a káposztát töltjük a húsba. A végét eltűzzük, sózzuk, és tepsibe tesszük. Olajat és vizet öntünk alá. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Betesszük a húst, és 70-80 percig sütjük, gyakori locsolgatás mellett. Ha szükséges, pótoljuk a vizet. A körethez a brokkolirózsákat megfőzzük, leszűrjük, majd a vaj felén sóval, borssal, szerecsendióval átforgatjuk Az almát megtisztítjuk, húsát cikkekre vágjuk, és serpenyőben, a maradék vajon megpirítjuk. A húst a szaftjával, sült almával, a párolt brokkolival kínáljuk. Burgonyapürét adhatunk még hozzá.

Kalóriatartalom: 630 kcal

A receptet beküldte: Rozália

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Túróval töltött kifli » Töltött kagylótészták » Tojással töltött húslabdák » Töltött szűzpecsenye
» Túróval töltött szilva » Töltött ropogós pogácsák » Családi töltött csirke » Töltött zsemle
» Töltött cukkini » Töltött krumpli zsemlyével » Töltött patisszon » Töltött tojás sütve
» Töltött rántott tojás » Brokkolival töltött fasírt » Hamis töltött libanyak » Töltött zsemle - 2


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu