Tutireceptek.hu fejléc

Karfiol krumplival recept

Kategória:
 Zöldséges ételek

Hozzávalók:
1 fej karfiol
80 dkg burgonya
6 db tojás
2 dl tejföl
20 dkg sonka (füstölt is lehet)
10 dkg ementálisajt
5 dkg vaj
ízlés szerint őrölt bors
2 ek zsemlemorzsa
ízlés szerint só

Elkészítés:
A karfiolt forrásban lévő vízben előfőzöm. A vízből kivéve lecsepegtetem, kis rózsáira szedem. Közben egy másik edényben a burgonyát héjában megfőzöm, kihűtöm,karikákra vágom. A tojásokból négyet keményre főzök, megpucolom és felkarikázom. A sonkát apró kockákra vágom.
A megmaradt, 2 nyers egész tojásokat felverem, összekeverem a tejföllel, és beleteszem a felolvasztott vajat. Sóval, frissen őrölt feketeborssal fűszerezem. A római tálat előkészítés után kikenem hideg vajjal,
megszórom zsemlemorzsával. Először a rózsáira szedett karfiollal beterítem a cserépedény alját, majd megszórom az apróra vágott sonkával, meghintem a lereszelt sajttal, végül meglocsolom a tejfölös-tojásos keverékkel. A tojáskarikákkal befedem, majd erre is sonka, sajt és tejfölös tojás kerül. Végül a karikára vágott burgonyával takarom le , és ráöntöma megmaradt tejfölös tojást. Megszórom sajttal, és sütőben lassú tűzön, pirosra sütöm.


A receptet beküldte: cirmesitompika

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rakott karfiol.. » Karfiol fasírt. » Húsos karfiolpúp » Brokkoli-Karfiol Saláta 22
» Tejfölös-sajtos karfiol » Krokett gombás karfiolból » Karfiolos lapocka » Sült karfiol sajtmártással
» Karfiol savanyítva » Karfiol vastagmártással » Karfiolpüré (update1) » Tejszínes-gombás karfiol
» Karfiol sonkával » Pórés-karfiolos rakottas » Virslis karfiol » Tejszínes, tojásos karfiol


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu