Tutireceptek.hu fejléc

Karfiolos húsos tarhonya recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
25 dkg darált sertéshús,
20 dkg tarhonya,
50 dkg karfiol,
1 nagy fej vöröshagyma,
10 dkg füstölt szalonna,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 evőkanál olaj,
1 mokkáskanál törött fekete bors,
1 teáskanál piros fűszerpaprika,
ízlés szerint só.

Elkészítés:
A tarhonyát a jól felforrósított olajon barnára pirítjuk, majd térfogatához képest másfélszeres mennyiségű vízzel feltöltve megsózzuk és lefedjük. Addig főzzük, amíg az összes folyadékot felszívja. Közben a megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk, a füstölt szalonnát apró kockára metéljük, majd zsírját kiolvasztva megfuttatjuk rajta a hagymát. A tűzről félrehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk két evőkanál vizet. Rátesszük a darált húst, és a tűzre visszatéve a hús fehéredéséig keverjük. Ezután ráöntünk egy pohár vizet, és fedő alatt megpároljuk. A megtisztított és igen apró rózsáira szedett karfiolt nagy lábosba rakjuk, melléöntjük a tarhonyát és a paprikás húst, majd jól összekeverjük. Beleszórjuk a megmosott és finomra metélt petrezselyemzöldet meg a borsot, és még egy pohár vizet öntünk rá. Lefedjük, és kis lángon addig pároljuk tovább, amíg az összes levét beszívja. Tálalás előtt villával felkeverjük. Salátával tesszük az asztalra. (Rizzsel is lehet készíteni, ugyanolyan finom étel lesz belőle.)

Elkészítési idő: 80 perc

A receptet beküldte: Lolita63

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rakott tarhonya » Csirkehúsos burritos » Magyaros húsos tekercs » Húsos rakott karalábé
» Karfiolos tészta » Tarhonyás-szalonnás lecsó » Húsos Tészta siccca módra » Baconos-húsos koszorú
» Spenótos-húsos finomság » Brokkolis-karfiolos pulyka » Húsos rizsgombóc » Húsos burgonyás gomboc
» Birkahúsos kukoricakása » Isteni tarhonyás » Húsos-gombás cserépedény » Húsos-tejfölös tészta


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu