Tutireceptek.hu fejléc

Kelt csöröge recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
25 dkg liszt, 4 tojássárgája, 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 1 dkg élesztő, 1 dl tejföl, 1 kanál rum (hogy ne szívja magába a zsíradékot), csipet só

sütéséhez zsír vagy olaj (bő zsíradékban kell sütni)

tálaláshoz: vaníliás cukor vagy sima porcukor és baracklekvár (különben meg ízlés szerint)

Elkészítés:
A felsorolt alapanyagokból kelt tésztát készítünk, én kenyérsütőben dagasztottam, ennek hiányában először az élesztőt egy pici langyos tejben kevés cukorral felfuttatjuk. Egy tálba tesszük a lisztet és a többi hozzávalót ( az élesztős tejet is) és rétestészta keménységű tésztát dagasztunk belőle.

Ezt kb. fél, háromnegyed óráig kelesztjük, majd 3 mm vékonyságúra nyújtjuk és kb. 10 cm-es nagyságú lapokat vágunk belőle ( én téglalapokat szoktam kb. 10*6-7 cm) derelyevágóval, a közepükbe egy vágást ejtünk és a végeket ezen a vágásokon keresztül áthúzzuk.

Bő, forró zsíradékban úgy sütjük, mint a fánkot, azaz az első oldal sütésekor lefedjük. Hamar sül, figyeljük, nehogy megégjen. A nyújtáskor rákerülő lisztet amennyire tudjuk seperjük le róla, mert a zsiradék fel fog habosodni, ha túl sok kerül bele.

Papírtörölközőre szedjük, hogy leitassuk róla a felesleges zsírt, azután porcukorral vagy van. cukorral vagy a kettő keverékével megszórjuk/belehempergetjük. Lekvárral tálaljuk.


A receptet beküldte: Rozália


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Csöröge fánk egyszerűen » Csörögefánk 2 » Töltött csörögefánk » Falusi csöröge
» Csöröge fánk(Kata-féle) » Túrós csöröge » Csöröge » Csöröge fánk
» Csörögefánk. » Tojásos csörögefánk. » Csörögefánk Emyke módra » Mákos-gyümölcsös felfújt
» Túrós mézes » Csacsifüle » Diós rebarbarás sütemény » Mákos túrótorta


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.