Tutireceptek.hu fejléc

Mediterrán lazactatár recept

Kategória:
 Halas ételek

Hozzávalók:
20 dkg szeletelt füstölt lazac
2 dkg szobahőmérsékletű vaj
20 szem kapribogyó
10 darab fekete olívabogyó
1 kis fej lilahagyma
bors
extra szűz olivaolaj
1 kávéskanál porcukor
pár csepp citromlé

Elkészítés:
A szeletelt füstölt lazacot először vékony csíkokra, majd apró kis kockákra vágtam és egy tálba tettem. Majd megborsoztam (sózni nem kell, hiszen a füstölt lazac nagyon sós), hozzáadtam 1 kávéskanál porcukrot, megöntöztem kevés olívaolajjal, nagyon alaposan összekevertem és félretettem kicsit összeérni.

Ezalatt a kapribogyót és az olívabogyót nagyon apróra vágtam. A lilahagymát megpucoltam, ezt is apró kockákra vágtam, és a felét beleszórtam a lazacpürébe. A kapribogyót és az olívabogyót úgyszintén, majd csöpögtettem rá pár csepp citromlét, újra összekevertem, és hozzátettem a vajat is. Ezzel is egyneművé kavartam, alaposan összenyomkodtam még egy villával, hogy tényleg elegyedjenek az ízek, majd betettem a hűtőbe úgy 20 percre.

Közben pirítottam fejenként 2 szelet pirítóst, megterítettem, egy kis tényérra vékony szelet vajat tettem és apróra vágott lilahagymát, majd a hűtőből kivéve, tálaltam a lazactatárt!


A receptet beküldte: mese


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Mediterrán dinnyesaláta » Mediterrán saláta » Mediterrán salátám » Mediterrán zöldségleves
» Mediterrán tésztasaláta » Lazactatár krémsajttal » Mediterrán fűszerolaj » Mediterrán burgonyasaláta
» Mediterrán rántott csirke » Mediterrán húsos tészta » Mediterrán töltött kenyér » Mediterrán tészta
» Mediterrán krémsajt » Mediterrán hal » Egyszerű mediterrán kenyér » Mediterrán krumplisaláta


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.