Tutireceptek.hu fejléc

Mustáros krinolinsaláta recept

Kategória:
 Saláták, öntetek

Hozzávalók:
1 szál krinolin (kb. 25-30 dkg)
2 alma
2 fej lilahagyma
5 evőkanál borecet
3 evőkanál olaj
1 evőkanál mustár

kevés porcukor
késhegynyi törött fekete bors

Elkészítés:
A hagymát vékony karikákra vágjuk és megsózzuk. Jól összekeverve 20 percig állni hagyjuk.
Hideg vízbe tesszük a krinolinokat, és kis lángon addig melegítjük, amíg a víz forrni nem kezd. Ekkor félrehúzzuk a tűzről, és a krinolint még 5 percig hagyjuk a vízben.
Az ecetet a mustárral, 3 evőkanál vízzel és az olajjal jól kikeverjük, majd a cukorral és a borssal fűszerezzük.
Az almát kicsumázzuk és héjastól vékony szeletekre vágjuk. Az ecetes-mustáros öntettel meglocsoljuk, és azonnal összekeverjük, hogy az almaszeletek ne barnuljanak meg. Hozzáadjuk a hagymát.
A krinolint a forró vízből kivesszük, a bőrét óvatosan lenyúzzuk, és először hosszában félbevágjuk, majd vékonyra szeleteljük. Még melegen összekeverjük a saláta többi hozzávalóival.
Megvárjuk, míg kihűl majd lefedve legalább fél napra a hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt átkeverjük, pirított kenyérnyeletekkel tesszük az asztalra.

Tanácsok:
Egyszerűen elkészíthető fogyókúrás, könnyű vacsora.


A receptet beküldte: syria

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Mustáros tarjaszeletek » Mustáros-szezámos pogácsa » Mustáros apróhús » Mustáros csirkemell
» Mézes-mustáros csirke » Mustáros csirkemellcsíkok » Mustáros töltött pecsenye » Mustáros májaskrém
» Mustáros-tejfölös csirke » Mustáros karaj » Mustáros marhaszelet » Mustáros hús
» Mézes, mustáros saláta » Mustáros szelet hagymával » Mustáros tonhal » Mustáros rakott csirkemell


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu