Tutireceptek.hu fejléc

Paradicsommal töltött lepényhal recept

Kategória:
 Halas ételek

Hozzávalók:
4 egész, konyhakész lepényhal,
50 dkg paradicsom,
2 fej vöröshagyma,
fél citrom kifacsart leve,
6 evőkanál vaj,
1 evőkanál olaj,
4 szál metélőzeller,
2 evőkanál zsemlemorzsa,
4 kis ág zsálya,
só,
bors

Elkészítés:
A paradicsomot megmossuk, negyedekbe vágjuk, a megtisztított hagymát felkarikázzuk. A hagymát serpenyőben, kevés felhevített olajon üvegesre pirítjuk. Beletesszük a paradicsomot, és néhány percig együtt pároljuk. Sózzuk, borsozzuk. A zsályát megmossuk, leveleit lecsipkedjük, néhányat félreteszünk, a többit csíkokra vágva a paradicsomhoz adjuk. A halat folyó csapvíz alatt leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet, a sötét bőrét lehúzzuk, és a gerince mentén hosszában bevágjuk. Aztán óvatosan leválasztjuk a húst a gerincről, majd széthajtjuk. Citromlével meglocsoljuk, és borssal, sóval fűszerezzük. A sütőt 180 ºC-ra melegítjük. A halat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és a nyílásokba beletöltjük a paradicsomos ragut. 20 percig pároljuk. Amíg a hal párolódik, a zellert megmossuk, szeletekre vágjuk és vajon megpároljuk. Kiszedjük, melegen tartjuk. A zsemlemorzsát a visszamaradt vajon megpirítjuk, és maradék zsályalevelekkel együtt a halra rakjuk. A kész halat tányérra tesszük, a zellerszárat mellérakjuk, és sáfrányos rizzsel kínáljuk.

Tanácsok:
Ezt a paradicsomos tölteléket pisztrángba, pontyba is tölthetjük.


A receptet beküldte: access

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Hússal töltött ostyalap » Körözöttel töltött paprika » Töltöttkáposzta » Töltött hal
» Töltött burgonyák » Húsvéti töltött kalács » Töltött pulykatekercsek » Töltött karaj, másképpen
» Töltött csülök hidegen » Töltött tök tökölőknek » Sajtos töltött zeller » Töltött tojástekercs
» Virslivel töltött csirke » Töltött kifli » Töltött cukkini gazdagon » Kolbásszal töltött karaj


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu