Tutireceptek.hu fejléc

Póréhagymás-ananászos tészta recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
1 db darabolt ananász-konzerv,
3 szál póréhagyma,
5 dkg kolozsvári szalonna,
1 dl tejszín,
Fél zacskó szélesmetélt,
só, bors, szerecsendió, kömény.

Elkészítés:
Először sós, lobogva forró vízben feltesszük főni a tésztát.

Aztán egy nagyobb serpenyőt hevítünk, és kevés, apró kockára vágott kolozsvári szalonnát olvasztunk meg benne. Ha a kockák már megpirultak, hozzáadunk egy konzervnyi, lecsöpögtetett és felkockázott ananászt. Erős tűzön kicsit lepirítjuk a gyümölcsöt, hogy a cukor benne egy kicsit megkaramellizálódjon.

Ekkor hozzáadjuk néhány póréhagyma felkarikázott fehér szárrészét. Talán soknak tűnik ez a mennyiség, de tudjuk: mire a hagyma megpárolódik, jócskán össze is esik.Ha úgy látjuk, hogy kevés a zsiradék, egy kis olivaolajjal pótolhatjuk. Ekkor egy kevés vizet öntünk az egészhez, majd lefedjük, és kb 10 perc alatt, közepes tűzön majdnem készre pároljuk.

Most hozzáöntünk egy decinyi tejszínt, és a rövid összeforralás alatt tovább ízesítjük a mártást. Csipet sóval, néhány tekerésnyi frissen őrölt borssal, egy kevés frissen reszelt szerecsendióval, és egy késhegyni őrölt köménnyel.

A közben kifőtt és leszűrt tésztát a serpenyőbe zuttyantjuk, elkeverjük a póráhagymás-ananászos mártással, végül megszórjuk egy kevés zöld póréhagyma-gyűrűvel.


A receptet beküldte: tinendo

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Sajtos-spenótos tészta » Palacsintatészta » Tonhalas tészta » Sült cukkinis tészta
» Beigli tészta sütőporral » Kel káposztástészta » Baby tészta (márványos) » Muffin tészta
» Sörtésztás fánk » Keréktészta saláta » Tarka tésztasaláta » Fantasztikus tésztasaláta
» Zöldséges tészta wokban » Mákos tészta muffin » Kínai sült tészta » Fincsi tészta


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu