Tutireceptek.hu fejléc

Sajtos-rozmaringos szendvics csirkével és körtével recept

Kategória:
 Szendvicsek, szendvicskrémek

Hozzávalók:
4 szelet magos kenyér,
1 kisebb körte,
1,5 evőkanál Rama Harmónia,
2 evőkanál tejszín,
3 dkg márványsajt, villával szétmorzsolva,
1 kávéskanál apróra vágott, friss rozmaring,
ízlés szerint só és frissen őrölt bors,
10 dkg maradék sült csirke, apró cafatokra tépve,
2 jégsaláta-levél, megmosva és megszárítva.

Elkészítés:
A körtét meghámozzuk, majd a reszelő nagy lyukú oldalán lereszeljük. Ezután szűrőbe tesszük, és egy kanál segítségével kinyomunk belőle annyi nedvességet, amennyit csak tudunk.A reszelt körtét összekeverjük a margarinnal, a tejszínnel, a szétmorzsolt sajttal és az apróra vágott rozmaringgal, majd enyhén sózzuk és borsozzuk.A kenyérszeletek közül kettőt alaposan megkenünk a körtés-sajtos szendvicskrémmel, majd rászórjuk az apró cafatokra tépett csirkét. A szendvicsekre ezután ráborítunk egy-egy salátalevelet, és befedjük egy-egy üres kenyérszelettel.A kész szendvicseket szorosan alufóliába csomagoljuk, és másnap reggelig betesszük a hűtőbe.


A receptet beküldte: tinendo

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Cukkínis szendvicskrém » Amerikai szendvics » Répás szendvicskrém » Sonkás szendvicskrém
» Kaviáros szendvics » Pizzás melegszendvics » Almás melegszendvics » Amerikai klubszendvics
» Ananászos melegszendvics » Cukkinis szendvics » Fehérbabos szendvicskrém » Újhagymás melegszendvics
» Reggeli szendvics » Rakott szendvics » Garnélás szendvics » Heni melegszendvicskréme



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu