Tutireceptek.hu fejléc

Sajtos-sonkás burgonya recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
- 8 közepes méretű burgonya
- 20 dkg edámi sajt
- 10 dkg főtt sonka
- 1 paradicsom
- 1 csomó újhagyma
- 2 ek. olaj
- 3 dl joghurt
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 csokor metélőhagyma
- só, őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A burgonyát alaposan mossuk meg, és hosszában vágjuk ketté. A belsejét kiskanállal vájjuk ki úgy, hogy csak kb. 1 cm vastag kérge maradjon. A belsejét vágjuk apró kockákra.A sajtot és a sonkát vágjuk kis kockákra. Az újhagymát vágjuk apróra. A paradicsomot forrázzuk le, húzzuk le a héját, majd vágjuk kockára. A sonkát forró olajban süssük ropogósra. A burgonyát és a hagymát adjuk hozzá, majd rövid ideig pirítsuk. Húzzuk le a tűzről, a töltelék többi hozzávalójával keverjük össze, majd ízlés szerint fűszerezzük. A fél burgonyákat kizsírozott tepsibe tegyük, és töltsük meg a sonkás keverékkel. Előmelegített sütőbe tegyük, majd 200 fokon kb. 50 percig süssük, aníg a burgonya meg nem puhul, a töltelék, pedig aranybarna nem lesz. A joghurtot keverjük össze az átnyomott fokhagymával, az apróra vágott metélőhagymával, sózzuk, borsozzuk. Kis tálkában tálaljuk a forró burgonyához.


A receptet beküldte: Ritus40

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Köpenyes burgonya » Hagymás burgonya » Burgonyaragu » Fűszeres burgonya
» Rakott burgonya gombával » Túróval töltött burgonya » Fóliás burgonya » Töltött burgonya tojással
» Pirított burgonya » Rakott tepsis burgonya » Burgonya fözelék 2 » Tojásos lecsó burgonyával
» Hagymás-burgonyás csipetke » Fokhagymás tört burgonya » Húsos töltött burgonya » Burgonya fánkocska


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu