Tutireceptek.hu fejléc

Sajtos-tejszínes csirkemell, s-k-s körettel recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
-csirkemell
-vöröshagyma
-olaj
-2 tojás sárgája
-tejszín
-tömlős Medvesajt
-trappista sajt
-szórós parmezán sajt
-só

a körethez:
-sárgarépa
-krumpli
-sütőtök
-só
-olaj
-lestyán, majoranna, szárított petrezselyem

Elkészítés:
Egy tepsibe kevés olajat töltök, majd a hagymát vékony karikákra szelve (de aki nem szereti az kockázza apróra), ráhelyezem, megsózom. A csirkemellet (lehet egyben, csíkban, kockában, szeletben akár) ráteszem, ha fagyasztott, akkor alufóliával letakarva már teszem is a sütőbe, előpárolom míg a sajtos-tejszínt megcsinálom. Ha friss, vagy felengedett állagú akkor csak félreteszem a tepsit. Egy külön serpenyőbe beleöntöm a főzőtejszínt, belenyomom az egész Medvesajtot, és alaposan megszórom parmezánnal. Lassú tűzön melegítem, majd folytonosan kevergetem, ha már gőzölög, akkor a két tojás sárgáját elkeverem benne, majd összeforralom (felolvadjon a tömlős sajt), de elég ha csak egyet buggyan. Fehérborsot teszek bele kicsit, majd ráöntöm a csirkemellre. Ha fagyasztott volt, az előpárolás után teszem ezt meg. Ha nem fagyasztott egy kis vizet vagy húsleves-alapot lehet alá tenni. 170-180 fokos sütőbe teszem alufóliával takarva, míg át nem sül, amint kész, leveszem a fóliát és reszelt trappista sajtot rámelegítem-pirítom nagyobb hőfokon.

A körethez meghámozom, felszeletelem kockára a krumplit, egy nagyobb tepsi közepére rendezem, megocsolom olajjal, öntök alá vizet, megsózom, lestyánozom, majorannázom, petrezselymezem és alufóliával letakarva beteszem a sütőbe a husi mellé sülni. Meghámozom, kockára vágom a répát is, egy kis lábasban előfőzöm kevés sóval és egy csipet cukorral. A sütőtököt is meghámozom-felkockázom, majd a sárgarépával együtt a krumpli mellé rakom (addigra remélhetőleg a krumpli is félig elkészül, a répa is félig főtt, a töknek meg nem kell sok hogy jó legyen...) jobbról-balról. Ezért s-k-s, mert sárgarépa-krumpli-sütőtök lesz csíkokban a tepsiben. Ha kell, még teszek alá vizet, a tököt csak icipicit sózom, megint letakarom és sütöm tovább. Mire a husi kész a köret is készre alakul, a nagyobb lángon fólia nélküli szolíd rápirítást itt is érdemes elkövetni. :)

Tanácsok:
A husi mellé lehet becsempészni kockázott baconszalonnát, vagy a köret alá-fölé tenni (főleg a krumplira) egész szelet baconszalonnákat. Mindkettőnél kicsit tömény lenne...A csirke szószába a ráöntés előtt lehet még darált diót szórni. A vöröshagyma kihagyható, de lehet fokhagymát is alulra helyezni akár.
A köretnél a sülési időkre kell ügyelni, a krumplinak kell a legtöbb idő, a sárgarépának előfőzéssel kevesebb (előfőzés nélkül másfél óra majdnem a sütési ideje hogy puha legyen, de aki szereti ha kicsit roppan még, akkor a krumplival együtt lehet sütni), a tök meg szétesik ha sokat sütik.

Elkészítési idő: 80 perc

A receptet beküldte: édesmandula


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Csirkemell zöldségágyon » Szalonnás csirkemellsült » Hawaii csirkemell szeletek » Bakonyi csirkemell
» Gombás csirkemellfilé » Joghurtos csirkemell » Parmezános csirkemell 1. » Baconszalonnás csirkemell
» Almába töltött csirkemell » Csirkemelles tészta » Tejszínes csirkemellfilé » Csirkemell barackosan
» Csirkemell zöldségekkel » Brokkolis csirkemell II. » Tésztasaláta csirkemellel » Sonkás-fűszeres csirkemell


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.