Tutireceptek.hu fejléc

Sertéssült füstölt sajttal és almával recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1 kg sertéscomb
25 dkg füstölt sajt
4 dl tyúkhúsleves (leveskockából)
8 alma (jonagold)
4 dkg vaj
1 dl vörösbor
őrölt bors


Elkészítés:
A sajtot felszeleteljük. A levest felforraljuk. Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk. A húst hosszában felhasítjuk, de nem vágjuk ketté. Beletesszük a sajtszeleteket, a húst eredeti alakjára igazítjuk, majd spárgával átkötjük, és a hűtőben 30 percig pihentetjük. Kivajazott tepsibe rakjuk, sóval és borssal meghintjük, majd ráöntjük a leves felét. Forró sütőben 50 percig sütjük, majd minden almára vajdarabkákat teszünk, a hús köré rendezzük, és készre sütjük, időnként a maradék levessel meglocsoljuk. A húst kivesszük a tepsiből, felszeleteljük, és előmelegített tányérokra tesszük. Az almákat negyedekre vágjuk, és a hús mellé helyezzük. A zsiradékot összekeverjük a borral, és a húst ezzel meglocsoljuk. Az egészet borssal megszórjuk, és a maradék szósszal körülöntjük.

Tanácsok:
Jó tudni
A vallonok csípős sajttal, Herve-vel készítik. Nálunk nem kapható, ezért ajánljuk a füstölt sajtot, hiszen a sütés során az ízek még alakulnak.


A receptet beküldte: madar6@freemail.hu

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Baranyai sertéssült » Sajttal töltött tojás » Füstölt sajtos sztrapacska » Zelleres sertéssült
» Sült vadliba birsalmával » Füstölt sajtos leves » Csirkemell sajttal » Füstölt sajtos muffin
» Almával töltött fácán » Lencsepüré sajttal » Vörös káposzta almával » Sütőtök körtével, almával
» Füstölt sajtos penne » Spagetti füstölt tarjával » Füstöltsajtos croissant » Füstölt húsos karalábé


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu