Tutireceptek.hu fejléc

Sonkával töltött csirke recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
1 közepes nagyságú csirke,
20 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja,
1 tojás,
1 kis fej vöröshagyma,
2 dl tejszín,
1/2 dl konyak,
5 dkg vaj,
ízlés szerint só és törött fekete bors,
1 teáskanál mustár,
késhegynyi őrölt pástétomfűszer.

Elkészítés:
A csirkét kívül-belül megtisztítom és a hasát belülről megsózom. A főtt füstölt húst a megtisztított vöröshagymával együtt kétszer átdarálom, majd összekeverem a felvert tojással, borssal, mustárral, pástétomfűszerrel, csipetnyi sóval. (Vigyázzunk, a füstölt hús sós!) Hozzáteszek két evőkanál tejszínt, egy teáskanál konyakot, és jól összedolgozom a masszát. Betöltöm a csirke bőre alá. Kívülről is megsózom és tűzálló tálra fektetem. Leöntöm a tejszínnel, rátördelem a vajat, és a tálat befedve, előmelegített, forró sütőbe tolom. Egy órán keresztül sütöm. Ezután a csirkét 10 percig állni hagyom, majd felszeletelem. A csirkedarabokat lapos tűzálló tálra, bőrével felfelé egymás mellé rendezem. A visszamaradt pecsenyelevet a maradék konyakkal felforralom és a húsok tetejére locsolom. A sütőbe visszatolom a tálat, és az étel tetejét megpirítom. Párolt gyümölccsel vagy nem édes befőttel és ropogósra sült szalmaburgonyával kínálom.


A receptet beküldte: access

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Csirke szalonna ágyon » Hagymás- gombás csirkemell » Csípős töltött burgonya » Tejfölöd csirkecomb
» Gombás csirkevagdalt » Fóliás csirkeszárnyak » Csirkemáj » Nyári csirkeleves babbal
» Almás sajtsaláta sonkával » Töltött szendvics » Májas csirkerolád » Gombás csirke egyszerűen
» Kefíres rántott csirke » Kapros-túrós csirkemell » Gombás csirkecomb » Sonkás csirkemellfilé


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu