Tutireceptek.hu fejléc

Spenótos pulyka rolád recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
4 szelet pulykamell filé,
50 dkg spenót,
10 dkg juhsajt,
2 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
4 evőkanál sűrített paradicsom,
6 bazsalikomlevél,
1 evőkanál ketchup,
1 teáskanál cukor,
3 evőkanál olaj,
só,
bors

Elkészítés:
A spenótot forrásban lévő, szódabikarbónás vízben 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük és lecsöpögtetjük. A hagymákat apróra vágjuk, a felét előhevített olajban üvegesre pároljuk. A spenótot összevagdaljuk, a hagymához keverjük, sóval, borssal fűszerezzük, és néhány perc alatt összepároljuk. A húsból vékony szeleteket verünk, sózzuk, borsozzuk, elosztjuk rajta a kis kockákra vágott sajtot, és a spenótos tölteléket. Felgöngyöljük, hústűvel összetűzzük, és felhevített olajon minden oldalát megpirítjuk, majd a roládokat hőálló tálba fektetjük, és 160 fok előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük. A maradék hagymát, üvegesre pároljuk, belekeverjük a sűrített paradicsomot, az apróra vágott bazsalikomot, a ketchupot, csipet cukrot, egyet forralunk rajta, és ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. A roládokat tálra rendezzük, meglocsoljuk a mártással, és hosszú-metélttel kínáljuk.


A receptet beküldte: access


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rakott sajtos pulyka » Gyoztes pulykamell » Fűszeres olasz pulykatorta » Gombás-hagymás pulykamell
» Pulykamell pórémártással » Elzászi pulykapecsenye » Sajtos pulykamellrolád » Zöldséges pulyka
» Csőbensült pulykamell » Fagyis rolád » Cukkinis pulykafsírt » Spenótos tojás
» Edes-savanyu pulykamell » Sajtos-spenótos tészta » Spenótos körözött » Karamellizált pulykamell


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.