Tutireceptek.hu fejléc

Sült gombafalatkák olaszosan recept

Kategória:
 Zöldséges ételek

Hozzávalók:
6 nagy db gomba
2 közepes db paradicsom
20 dkg mozzarella (mini, dobozban kapható)
bazsalikom ízlés szerint
1 gerezd fokhagyma (nagy, avagy 2 kisebb)
só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint (frissen őrölt)
3 ek olívaolaj

Elkészítés:
A gomba szárait kitörjük, és lehámozzuk a kalapokat.
Az olajat forrósítsuk fel egy teflon serpenyőben, és tegyük bele a gombákat, először kalapjukkal lefelé. 5-6 percig pirítsuk, majd megfordítva szintén kb. ennyi időn keresztül pirítsuk a másik felét is (zsemleszínűre). Ekkor vegyük le a serpenyőt a platniról, fordítsuk vissza a gombát, és párologtassuk ki belőle a felesleges levet.
A fokhagymát pucoljuk, majd nagyon apró kockákra vágjuk. A paradicsomokat felkarikázzuk. Helyezzük el a gombákat kalapjukkal felfelé egy megfelelő méretű, lapos tűzálló tálba, sózzuk, borsozzuk.
Az így előkészített gombákba osszuk el az apróra kockázott fokhagymát. Mindegyik fejbe nyomjunk be egy-egy bazsalikom levelet. Helyezzük el erre a mini-mozzarella golyókat, majd fedjük be az egészet egy-egy paradicsomkarikával. Sózzuk-borsozzuk.
Rögzítsük fogpiszkálóval a megtöltött gombákat, és kb. 20 percre tegyük előmelegített sütőbe (220 fok). Tálaláskor ízlés szerint szórjuk meg egy kis frissen reszelt parmezánnal.

Tanácsok:
sütési hőfok: 220°C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 20x20 cm


A receptet beküldte: Emy 35


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Tojáslepény olaszosan » Grillcsirke olaszosan » Fejes saláta olaszosan » Tarhonya olaszosan
» Sertés tarja olaszosan » Göngyölt hús olaszosan » Töltött csirke olaszosan » Baconban sült karfiol
» Kelkáposztatekercs másként » Karfiollal rakott burgonya » Tökfasirozott » Gombás rizspogácsa
» Lapcsánka(avagy tócsni) » Keményítő napra » Sajttal sült kelbimbó » Fokhagymás, sajtos cukkini


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.