Tutireceptek.hu fejléc

Szüretelők rostélyosa borral, musttal recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1,5 kg.rostélyos, 25-30 dkg. füstölt húsos szalonna, 3 evőkanál sertészsír, 3-4 nagyobb fej vöröshagyma, 2 dl. száraz fehér bor, kb. 6-7 dl. friss must, 1 kg. szőlőbogyó. Ízlés szerint só, őrölt fekete bors.

Elkészítés:
A húst felszeleteljük 12-15 dekás darabokra, majd enyhén kiklopfoljuk, a hús széleit kissé bevagdossuk, megforgatjuk a borban, sózzuk, megszórjuk őrölt fekete borssal és kb. 20-30 percig hűvösebb helyen pihentetjük.Ekkor a sertészsírt felhevítjük és a hússzeleteket mindkét oldalukon átsütjük. Közben egy nagyobb tepsi aljára vékonyan felszeletelt füstölt szalonnalapocskákat fektetünk, ráöntjük a visszamaradó sertészsírt, amire a karikára szeletelt vöröshagyma egy részét egymás mellé helyezve elrendezzük. Erre az elősütött rostélyos szeletek jönnek,rászórva a szőlőszemek egy részét, majd újra hagyma és hússzelet. A tetejére hagyma és szalonnalapocskák kerüljenek a maradék szőlőszemekkel. A végén lefedve előmelegített sütőbe toljuk, s pár perc múlva kivesszük, aláöntjük a mustot és visszatéve készre pároljuk.

Tanácsok:
A húsokat előre pácolva is elkészíthetjük. Érdemes nagy fej hagymákat használni, s ennek mennyisége több is lehet. Friss kenyérrel, savanyúsággal és félszáraz borral kínáljuk.

Elkészítési idő: 90 perc

A receptet beküldte: varbóc

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Fejtett bab csomborral » Borjúszelet Marsala borral » Pincepörkölt vörösborral » Bólé fehérborral
» Karfiol - fehérborral » Borleves vörösborral » Tejfölös pulykamellpörkölt » Borsos csirkecomb
» Sertéskaraj Havanna módra » Sajtpaplanos csirkemell » Sült csirke alufóliában » Pulykamell paraj paplanban
» Gladiátor » Déli pecsenye » Erdélyi tormás hús » Fokhagymás máj


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu