Tutireceptek.hu fejléc

Thai húsgolyók recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
80 dkg darált marhahús
1 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
3 dkg friss gyömbér (darabka)
1 evőkanál petrezselyem (apróra vágott)
1 evőkanál tejszín
1 evőkanál olaj
3 tojás
20 dkg zsemlemorzsa
őrölt bors

olaj, a sütéshez

Elkészítés:
A fokhagymát és a hagymát apróra vágjuk, a gyömbért meghámozzuk, és finomra reszeljük. A mogyorót apróra törjük. Mély tálban összedolgozzuk a húst, a hagymát, a fokhagymát, a petrezselymet, a mogyorót, a gyömbért, a tejszínt, 1 tojást, az olajat, és sóval, borssal ízesítjük. A masszából 24 kis golyót formálunk. 2 tojást 1 evőkanál vízzel, sóval és borssal felverünk, a golyókat ebben, majd zsemlemorzsában megforgatjuk, majd fritőzben vagy serpenyőben hatosával megsütjük. Amikor kész, konyhai papírtörlőre szedjük, hogy felitassuk a zsiradékot.

Tanácsok:
Marokkói módra is készíthetjük, akkor mogyoró helyett mandulát, petrezselyem helyett korianderlevelet teszünk bele, és kevés csípős pirospaprikát.


Melegen és langyosan is finom. Édes-savanyú mártást vagy csípős mártást is adhatunk mellé.


A receptet beküldte: Mókica

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Mediterrán húsgolyók » Mélysütött húsgolyók » Fokhagymás húsgolyók » Gyömbéres húsgolyók
» Borsópörkölt húsgolyókkal » Csirkebrassói » Rakott patiszon » Kitin-pipi
» Gombás szelet egyszerűen » Natúr sertésborda » Velőropogós » Tojásos nyúl
» Fordított hús » Diétás fasirozott » Sertésborda hentes módra » Tasakban sült csirkemell



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!

Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu