Tutireceptek.hu fejléc

Tiroli nokedli recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
Hozzávaló a nokedlihez:

50 dkg finomliszt
1 evőkanál só
¼ kávéskanál frissen őrölt bors
2½ dl tej
kb. 1 dl víz
A főzővízbe só és kevés olaj

Hozzávaló a sült hagymához:
2 nagy fej hagyma
10-15 dkg liszt
kb. 5 dl olaj
só és frissen őrölt bors

Hozzávaló a zsályás kacsazsírhoz:
20 friss zsályalevél
15 dkg kacsazsír

Elkészítés:
Egy nagy fazékban bő 5 liter vizet forralunk a főzéshez.

A nokedlihez a lisztet, a sót és a borsot összekeverjük egy rendes méretű tálban, majd fakanállal hozzádolgozzuk a tejet és a vizet. Sűrű, rugalmas tésztát kapunk, nagyjából olyan állagút, mint amilyen a hagyományos nokedlié. A folyadék és a liszt pontos aránya a liszt minőségén múlik, ezért ha a tésztát túl lágynak találjuk, keverjünk bele egy-két kanállal több lisztet, ha pedig túl sűrűnek, öntsünk hozzá kevés vizet. És nem tévedés, tojás nem szükséges hozzá.

Amíg a nokedlitészta pár percet pihen, összeállítjuk a zsályás kacsazsírt. A zsályát apróra vágjuk, aztán a zsírt egy 28 cm átmérőjű lábosban vagy egy ugyanekkora, de 6 cm magas peremű serpenyőben mérsékelt lángon kevergetve megolvasztjuk. Amikor már folyós, hozzáadjuk a zsályát, majd 1 percig együtt kevergetjük őket, aztán lehúzzuk a tűzről.

A lobogva forró főzővizet megsózzuk, kevés olajat is öntünk bele, majd nagy lyukú szaggatón át beleszaggatjuk a nokedlitészta felét. Attól számítva, hogy a nokedlik feljöttek a víz felszínére, bő 1 perc múlva leszűrjük őket, és hozzáadjuk a zsályás kacsazsírhoz. Ezután még további 1 menetben kiszaggatjuk, kifőzzük a maradék tésztát, és amikor a végén az összes nokedli belekerült a zsályás zsírba, a nokedlit nagy lángon 2-3 perc alatt enyhén, érzéssel lepirítjuk, aztán félretesszük.

A sült hagyma következik. A hagymát megpucoljuk, éles uborkagyalun hajszálvékonyan felszeleteljük, a szeleteket különálló gyűrűkre szedjük, majd mindet alaposan megforgatjuk a lisztben.

A sütéshez egy 30 cm átmérőjű serpenyőben nagy lángon megforrósítunk annyi olajat, hogy 1 cm-es rétegben álljon benne, és ha már elérte a kellő hőmérsékletet - egy beledobott kenyérkocka ½ perc alatt megpirul benne -, beleszórjuk a hagymagyűrűk 1/4-ét. 4-5 perc alatt megsütjük őket, majd szűrőlapáttal kiemeljük, papírtörlőn szétterítjük, és megsózzuk-megborsozzuk mindet. Ezután a többi hagymát is ugyanilyen módszerrel elkészítjük, de egyszerre mindig csak keveset teszünk bele a forró olajba.

Tálalás előtt a zsályás nokedlit enyhén megsózzuk, erőteljesen megborsozzuk, és miután nagy lángon 1 perc alatt kevergetve átmelegítettük, rászórjuk a sült hagymát. Kezdődhet a lakmározás.

4 adag lesz belőle.


A receptet beküldte: Gvivike

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Nokedli mésképp » Spenótos sajtos nokedli » Bolognai nokedli » Kolbászos nokedli
» Sajtnokedli leves » Nokedlis hús gazdagon » Mákos zabkorpanokedli » Új Nokedlis lecsó
» Zöldborsós nokedli » Tiroli szalonnás gombóc » Kapros- juhtúrós nokedli » Tiroli almásrétes
» Nokedli kicsit másként » Nokedlis paprikáskrumpli » Hagymás nokedli » Tiroli szőlős rétes


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu