Tutireceptek.hu fejléc

Töltött csirkemell mustáros mártásban recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
60 dkg csirkemellfilé,
8 dkg vaj,
1 fej fej vöröshagyma, 3 evőkanál mustár,
15 dkg reszelt Pannónia sajt,
2 evőkanál finomra vágott snidling,
Zeller és petrezselyemzöld,
1 csipet őrölt tárkony,
2 evőkanál liszt,
3 dl tyúkhúsleves (leveskockából),
1 evőkanál étkezési keményítő,
1 dl száraz fehérbor,
1 dl tejszín,
Bors,
Só.

Elkészítés:
A csirkemellet hosszában felszúrjuk úgy, hogy a tölteléket bele tudjuk helyezni. 2 dkg vajon az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk. A mustár felét összekeverjük a reszelt sajttal, a zöldfűszerekkel és a párolt hagymával, majd sóval, borssal ízesítjük. Ezzel megtöltjük a filéket, a nyílásokat pedig hústűvel összetűzzük. A töltött húst lisztbe forgatjuk, majd vajon elősütjük. Ezután a húslevessel felöntjük, puhára pároljuk, végül a lábasból kivesszük. A keményítőt kevés vízben feloldjuk, majd a levesbe keverjük, és összefőzzük. 2 perccel a főzés vége előtt hozzáöntjük a bort, a tejszínt és a maradék mustárt is belekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, összemelegítjük és a töltött húsokra locsoljuk.

Tanácsok:
Tipp:
5 dkg pirított baconnal és fél fej vöröshagymával még ízletesebbé tehetjük a mártást.


A receptet beküldte: tinendo

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Hamis töltött káposzta. » Legegyszerűbb csirkemell » Májkrémmel töltött fánk » Töltött cukkini
» Töltött mákoslepény » Csirkemell tejmártásban » Hagymás csirkemell » Csirkemell görögösen
» Libamájjal töltött fürj » Bazsalikomos csirkemell » Töltött káposzta Ági módra » Töltött laska
» Csirkemell zöldséggel » Töltött-rántott sajt » Ropogós csirkemellfalatok » Töltött burgonya májjal


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu