Tutireceptek.hu fejléc

Töltött kenyér másképp recept

Kategória:
 Szendvicsek, szendvicskrémek

Hozzávalók:
Hozzávaló: 1 kg formázott kenyér.
A tojáskrémhez: 4 db főtt tojás,
1 csokor újhagyma, apróra vágva,
3-4 evőkanál mustár,
1 csokor petrezselyem,
20 dkg puha vaj.

A paradicsom krémhez:
25 dkg puha vaj,
1 evőkanál morzsolt oregánó,
4-5 evőkanál ketchup.

Az avokádó krémhez:
2 db puha avokádó,
1 db zöldcitrom leve,
25 dkg puha vaj,
2 evőkanál tejszín.

Elkészítés:
Ennek az ételnek az elkészítése, mondhatnánk, gyerekjáték. Hiszen csak annyi a teendőnk, hogy a kenyeret hosszában 4 részre vágjuk, aztán a különböző ízű krémek hozzávalóit sorba összekeverjük, majd ha mindegyik kencével elkészültünk, megtöltjük a kenyeret. Ez pedig szintén nem nehéz feladat; magunk elé fektetjük a kenyér egyik végét, megkenjük az első krémmel. Aztán jön rá a következő szelet kenyér, majd a második krém. A sorban a haramadik szelet kenyér és az utolsó krém következik. Végül a nagyméretű szendvicsünket a kenyér másik vége zárja.
Ahhoz, hogy a töltött kenyér jól összeálljon, és jól tudjuk majd szeletelni, alaposan befóliázzuk, és kb. 30 percre a hűtőbe tesszük. Ez alatt az idő alatt a krémekben található vaj egy kissé megdermed, a fóliázástól pedig a kenyérszeletek úgy egymáshoz tapadnak, hogy a töltött kenyér felvágásakor szép csíkos harapnivalókat kapunk.


A receptet beküldte: tinendo


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Fonott, töltött kalács » Bolognai töltött burgonya » Töltött-rántott kifli » Töltött piskóta
» Töltött karalábé » Cigány lecsó másképpen » Cukkini kenyér » Almakenyér
» Sült töltött paprika » Mandulás banánkenyér » Fűszeres almás kenyér » Kenyérlángos
» Kenyérpuding » Töltött padlizsán 2 » Rozsláng kenyér » Fahéjas banánkenyér


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.