Tutireceptek.hu fejléc

Túrós – hagymás galuska recept

Kategória:
 Tésztafélék

Hozzávalók:
1 szál póréhagyma
1 közepes fej vöröshagyma
2 ek. olaj, só, bors
2 dl tej
2 db tojás
4o dkg liszt
4o dkg tehéntúró
4 dl tejföl
8 vékony szelet húsos szalonna /bacon/
3-4 szál petrezselyem

Elkészítés:
A póré és a hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk benne a hagymát, aztán rádobjuk a pórét, meghintjük sóval és frissen őrölt borssal, fedő alatt mérsékelt tűzön megfonnyasztjuk. A sütőt előmelegítjük.
A galuskához elkeverjük a tejben a tojásokat, ízlés szerint sót, majd a lisztet. Forrásban lévő, enyhén sós, bő vízben szaggatjuk, kifőzzük, aztán leszűrjük és azonnal a hagymás zsiradékba forgatjuk. Összedolgozzuk a túrót és a tejfölt, lazán a galuskához keverjük, és az egészet csinos sütőedénybe terítjük. A tetejére kócosítjuk a szalonnaszeleteket, és addig sütjük, amíg a szalonna a tetején ropogós nem lesz. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel és tálaljuk. Az asztalra tehetünk még tejfölt. Előre is elkészíthető hűtőben tároljuk, de a sütésnél az edényre ez esetben figyelemmel kell lenni. (jénai együtt melegszik a sütővel, vagy a porcelán, cserépedény)

Tanácsok:
(galuska készítés titka a naplómban)


A receptet beküldte: Polli

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Almás-túrós muffin update1 » Mesi túrós pitéje :) » Juhtúrós zsemlegombóc » Hagymás sült pióca
» Pudingos-túrós szelet » Hagymásrostélyos máshogy » Kekszes-túrós szelet » Fokhagymás süllő
» Májgombóc – leves » Májgombóc/májgaluska/ » Túrós-hagymás galuska » Hagymás kel
» Alj nélküli túrós lepény » Juhtúrós sós sütemény » Túrós almatorta » Barackos túrós


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu