Tutireceptek.hu fejléc

Vendégváró jércezserbó recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
40 dkg csirkemellfilé,
őrölt fehérbors,
10 dkg dió,
3 evőkanál baracklekvár,
1 dl tejszín,

2 db tojás,
10 dkg porcukor,
1 evőkanál tejföl,
20 dkg vaj,
40 dkg finomliszt.

Elkészítés:
A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tejfölt, a porcukrot, az egyik tojást meg egy pici sót.
A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, azután letakarva 30 percig pihentetjük a hűtőszekrényben.
Közben a csirkehúst kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a tejszínt meg a maradék tojást, sóval és őrölt fehér borssal ízesítjük, végül botmixerrel az egészet pépesre keverjük.
A tésztát négyfelé, a húsmasszát háromfelé osztjuk.
Egy 25 × 35 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, és beletesszük az első kinyújtott tésztaadagot.
Megkenjük a húskrém harmadával, és megszórjuk darált dióval.
A következő két tésztalappal hasonlóképpen járunk el.
Az utolsó lappal befedjük, és megkenjük savanykás házi baracklekvárral.
Közepesen meleg sütőben, 160 fokon 40-50 percig sütjük.
A végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellőképpen átsült-e a tésztánk.
Miután kivettük a sütőből, a tetejét megszórjuk gorombára vágott dióval.


A receptet beküldte: CILUSKA

Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Vendégváró sütemény » Vendégváró finomság » Vendégváró sóskifli » Vendégváró hidegtál
» Vendégváró színes pástétom » Vendégváró "barack" » Vendégváró tejszines hús » Vendégváró szendvics
» Vendégváró sósrudak » Vendégváró csirke » Vendégváró sós kifli » Vendégváró csülök
» Vendégváró sós stangli » Vendégváró manduli módra » Vendégváró sütike » Vendégváró tekercs


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a tutireceptek.hu weboldalra felkerült friss receptekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss receptjeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.tutireceptek.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!


Minden jog fenntartva © 2012, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu