Tutireceptek.hu fejléc

Áfonyás-diós töltött csirkemell zelleres krumplipürével recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
4 csirkemellfilé
10 dkg aszalt vörös áfonya
5 dkg méz
10 dkg dió
5 dkg vaj
2 ág friss kakukkfű
4 cl konyak

bors
A körethez:
20 dkg burgonya
20 dkg zellergumó
kevés vaj és főzőtejszín

fehérbors

Elkészítés:
A csirkemellet kétféleképpen is tölthetjük. Vagy zsebet vágunk a filébe, vagy nagyobb, vékony szeleteket vágunk, amihez egy klopfoló segítségét is hívhatjuk, a tölteléket a szeletek közepére helyezzük, majd feltekerjük roládnak, végeit pedig megtűzzük, vagy kötözzük.
A töltelékhez egy vágódeszkán felaprítjuk az aszalt vörös áfonyát. A diót durvára vágjuk, egy száraz serpenyőben megpirítjuk. A kakukkfű leveleit lecsipkedjük az ágról, és egy nagyobb keverőtálba szórjuk. Szobahőmérsékletű vajjal alaposan összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk, kevés konyakkal bolondítjuk meg. Majd mézet csurgatunk hozzá, legvégül pedig az aprított diót és áfonyát is alaposan belekeverjük.
Az így elkészült tölteléket a csirkemellbe töltjük. A csirkemellet egy forró serpenyőben kevés zsiradékon minden oldalán kb. 4-5 perc alatt aranybarnára sütjük, majd tepsibe tesszük, és 20 perc alatt közepesen meleg sütőben megsütjük.
A körethez a megtisztított krumplit és zellert sós vízben puhára főzzük, vajjal és főzőtejszínnel pürésítjük, fehérborssal ízesítjük.
A töltött csirkemelleket szeletelve tálaljuk a frissen elkészült zellerpürével.

Természetesen ezt az ételt is a családunk ízlésére szabhatjuk. A csirkemellet tölthetjük sajtkrémmel bazsalikomosan, vörösboros aszalt szilvával, de a püré is készülhet fehérrépával, brokkolival, sütőtökkel. Alakítsuk ízlésünk szerint, de a fenti recept mindent visz! :)


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Töltött csirkemell » Töltött dagadó erdélyiesen » Csirkemell görögösen » Csirkemájjal töltött tök
» Halkrémmel töltött alma » Sajtos csirkemell gombával » Csirkemell eperszósszal » Sajtos-barackos csirkemell
» Almás-gyömbéres csirkemell » Töltött kenyér » Töltött patisszon » Könnyű csirkemellcsíkok
» Tonhalas-zelleres krém » Töltött tekercs » Túróval Töltött Zsemle » töltött pulykamell


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.