Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Tutireceptek.hu fejléc

Alessandro kedvenc almás-aszaltszilvás párolt káposztája recept

Kategória:


Hozzávalók:
50 dkg lila káposzta,
50 dkg fejes káposzta,
1 nagy fej vöröshagyma,
3 evőkanál barna cukor,
1/2 dl étolaj,
5 dkg vaj,
10 dkg aszalt szilva,
1 nagy alma,
1 dl vörösbor,
1 fél citrom leve,
1 kanál balzsamecet,
1 babérlevél,
1 ek. só,
1 teáskanál őrölt kömény,
1 kávéskanál fahéj,
egy csipetnyi őrölt fehér bors (de ez elmaradhat)

Elkészítés:
Az étolajat a vajjal együtt felhevítem, majd az apró kockára vágott vöröshagymát közepes lángon kb. öt percig párolom. Megszórom a barna cukorral és pár percig karamellizálom. Ezután hozzáadom a robotgéppel vékony csíkokra felszeleteltetett káposztákat. Fűszerezem a sóval, a köménnyel és hozzáteszem a babérlevelet is. Néha megkevergetve fedő alatt párolom addig, amíg a levét el nem párolja, akkor felöntöm a vörösborral, a balzsamecettel és a fél citrom levével. Néha megkevergetve fedő alatt közepes lángon még kb. 40 percig párolom. (de aki úgy szereti 60 percig is párolhatja néha egy kevés bor hozzáadásával). Közben felszeletelem az aszalt szilvákat kb. 3-4 felé, majd a káposztához adom. 5-6 perc párolás után hozzákeverem a 2x2x2 cm-es kockákra feldarabolt almát is, fűszerezem a fahéjjal és aki szereti egy csipetnyi őrölt fehér borsot is adhat hozzá. További 5-6 perc együtt párolás után elkészül a párolt káposzta, amit a legvégén még lehet édesíteni, ha úgy szeretjük.

Tanácsok:
Aszalt szilva helyett lehet tíz dekányi áztatott mazsolával is készíteni, de szerintem jó hozzá az aszalt cseresznye vagy áfonya is. Én ezzel a különleges párolt káposztával szeretem legjobban a szent estei rántott halat és a karácsonyi sült kacsát, libát, vagy a pulykát leginkább sült krumplival és egy pohárka vörös vagy rozé borral.
Érdemes kipróbálni, melyhez mindenkinek jó étvágyat kívánok!

Elkészítési idő: 80 perc

A receptet beküldte: Alessandro


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Chuck Norris kedvence » Apus kedvence » Kedvenc Pizza Carbonara » Tejben párolt hal
» Mami kedvence » Párolt ördöghal » Kedvenc szelet » Párolt karalábé
» Kedvenc csokibombám » Zöld kedvenc » Tejfölben párolt hagyma » Párolt tőkehal spenótágyon
» Barackos kedvenc túrótorta » Párolt karotta » Párolt-sült nyúl vadasan » Párolt körte vörös rizzsel


Minden jog fenntartva © 2020, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat és adatvédelmi tájékoztató | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.