Tutireceptek.hu fejléc

Barackos esküvői túrótorta recept

Kategória:
 Sütemények, édességek

Hozzávalók:
A piskótához

6 db tojás
18 dkg cukor
18 dkg liszt

A krémhez

0.5 kg túró
20 dkg cukor
0.5 l hulala
1 citromból nyert citromhéj (reszelve)
1 citromból nyert citromlé
40 dkg őszibarack konzerv
20 g zselatin
1.5 dl víz

A bevonathoz

100 dkg marcipán
3 ek porcukor

Elkészítés:
6 tojásból piskótát készítünk. (Én egyben szoktam feverni a tojásokat habnak a cukorral, majd ha szép habos a tészta óvatosan beleforgatom a lisztet.)
Ezt vajazott-lisztezet 24 cm-es tortaformában 180 fokos sütőben 45 perc alatt készre sütjük. Aki nem biztos benne, hogy jó-e, tűprobával elenőrizheti.
Míg hűl a piskóta, addig elkészítjük a krémet. Felverjük a tejszínt a cukorral, áttörjük a túrót, belereszeljük a citromot, majd bele is facsarjuk a levét. Összeforgatjuk a tejszín felével és belecsorgatjuk a forró vízben feloldott zselatint, ezután jöhet a többi tejszín.
A kihűlt piskótát három részre vágjuk vízszintesen és beletöltjük a krémet. Ha esetleg kicsit lágyra sikerült a krémünk, be kell rakni kis időre a hűtőbe, hogy szilárduljon meg és csak ezután töltjük. Mikor rákentünk egy réteg krémet beledaraboljuk a tetszés szerinti mennyiségű barackot, erre rá a piskóta, újra krém és barack, megint piskóta és a tetejére csak krémet rakunk, hogy ne száradjon ki a hűtőben.
Pár órára vagy egy éjszakára hűtőbe rakjuk.
Ha kellő ideig pihent a tortánk, szépen el simogatjuk a krémet, hogy sima legyen és csak ezután vesszük elő a marcipánt.
A marcipánt mindig jól át kell gyúrni, hogy puhuljon. Ezután kezdhetjük nyújtani átszitált porcukron, ugyanúgy, mintha tészta lenne. Ha szép vékonyra sikerült kinyújtani, akkor óvatosan feltekerjük egy sodrófára és szépen ráteríjük a tortára. Ilyenkor olyan fodros, mint egy terítő, de ezt kézzel szépen szét lehet igazgatni, simogatni. Ha ez is megvan, akkor óvatosan körbevágjuk egy éles késsel.
Innentől mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogyan díszíti tovább a tortát:).

Tanácsok:
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeveréses
tepsi mérete: 24 cm


A receptet beküldte: Emy 35


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Túrótórta, sütés nélkül! » Sárgabarackos kacsamell » Turotorta afonya lekvarral » Hideg túrótorta
» Barackos rizs » Őszibarackos pulykamell » Vajas-barackos csirkemell » Citromos-kekszes túrótorta
» Őszibarackos krémtúró » Túrótorta Terus nénjétől » Barackos -kókuszos rolád » Barackos gombóc
» Svéd barackos palacsinta » Körtés túrótorta » Sárgabarackos muffin » Őszibarackos trifle


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.