Tutireceptek.hu fejléc

Brazil csirke recept

Kategória:
 Húsételek

Hozzávalók:
1 db 1,5 kg-os csirke,
2 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál őrölt koriander,
fél citrom leve,
1 kiskanál chilipor,
1 evőkanál méz,
10 dkg kesudió (vagy földimogyoró),
2 evőkanál őrölt koriander,
1 evőkanál cukor,
1 dl kókusztej (vagy 10 dkg kókuszreszelék 1 dl vízzel leforrázva, majd átszűrve),
fél citrom leve,
2 dl tyúkhúsleves kockából,
2 gerezd fokhagyma,
1 csomag petrezselyemzöld,
1 db chilipaprika,
1 fej kisebb vöröshagyma,
20 dkg sampinyon,
20 dkg paradicsom,
20 dkg mini kukorica,
1 evőkanál kókusztej.

Elkészítés:
Vágjuk négyfelé a csirkét.
A fokhagymát nyomjuk szét, majd keverjük össze a korianderrel, a citromlével és a chilivel.
Helyezzük a csirkedarabokat egy tálba, és borítsuk be az előzőleg elkészített páccal.
Legalább négy órát hagyjuk állni,de időnként forgassuk meg.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
Kaparjuk le a pácot a csirkedarabokról, ezután kenjük be mézzel.
A tálat helyezzük a sütő középső rácsára - 30-40 percig süssük a húst.
Amíg a hús sül, turmixoljuk össze a kesudiót, a koriandert, a cukrot, a kókusztejet és a citromlét.
Adjuk hozzá a megmelegített tyúkhúslevest.
Nyomjuk át a fokhagymát, a petrezselymet mossuk meg, vágjuk apróra, mindkettőt keverjük a mártáshoz.
A chilipaprikát karikázzuk fel, és csak tálaláskor szórjuk a tányérra.
A vegyeszöldség-körethez vágjuk apróra a hagymát, szeleteljük fel a gombát és a paradicsomot.
A serpenyőben felmelegített kókusztejben pároljuk meg a hagymát.
Keverjük hozzá a gombát és a kukoricát, majd pároljuk még 4 percig.
Végül adjuk hozzá a paradicsomszeleteket, forrósítsuk össze, és máris kész.
A megsült húsokat helyezzük egy-egy tányérra, öntsük köréjük a mártást, ízlésesen helyezzük mellé a köretet.
Citromkarikákkal díszítsük.


A receptet beküldte: badonyimariaeva


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Borzas csirkemellfilé » Sárvári csirke » Csirke vadasan » Ramada csirke
» Nyári tepsis csirkemell » Kávélikőr brazil módra » Gombás csirke » Kapros csirke
» Pacal brazil módra » Rakott csirkemell baconnel » Sonkás csirkemellfilé » Húsvéti rakott csirkemell
» Tartáros csirkecombok » Dióban sült csirkecomb » Toledói töltött csirke » Édes csirke wokban


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.