Tutireceptek.hu fejléc

Császárszalonnás rakott vajbab recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
80 dkg vajbab
5 dkg vaj
10 dkg sajt
50 dkg csirkemellfilé
1 fej vöröshagyma
4 dl tejföl
1 dl tej
1 tojás
1 tojás sárgája
15 dkg császárszalonna
ízlés szerint só
ízlés szerint bors
ízlés szerint ételízesítő
ízlés szerint majoránna

Elkészítés:
A vajbabot vízben pároljuk puhára.

A felkockázott hagymát és a császárszalonnát egy serpenyőben a vaj hozzáadásával pirítsuk meg. Ezután a felkockázott csirkemellet kevés olajon megpirítjuk, majd egy kevés víz, só, bors, hozzáadásával pároljuk puhára. Ha a hús megpárolódott, leöntjük róla a felesleges levet és hozzárakjuk a szalonnás-hagymás keverékhez. Kicsit összepirítjuk és jöhetnek a fűszerek (majoránna, delikát) és egy tojás sárgáját is belekeverjük.

Ezek után egy jénaiba jön a rétegezés a következő módon: a bab felét a jénai aljára simítjuk, erre jön a szalonnás-hagymás-csirkemelles ragu, majd erre a maradék bab kerül. Egy tálban elkeverünk 2 dl tejfölt, 1 dl tejjel és 1 egész tojással, majd ezt elosztva, ráöntjük a rakott babra. Ez szépen lecsorog, így jutni fog mindenhova.

A másik tejölt (2 dl) a tetejére simítjuk, majd erre jöhet a sajt. Előmelegített sütőben lefedés nélkül kb 20-25 percig sütjük, amíg a sajt szépen megpirul (közepes lángon).


A receptet beküldte: Fanoli


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Francia rakott burgonya » Rakott kumliiiiiiiii » Belga rakott krumpli » Rakott cukkini 2
» Nyári rakottas » Rakott krumpli » Rakott mézes » Olaszos rakott burgonya
» Rakottpulykacici » Rakott husos tészta » Rakott krumpli másként » Rakott zöldbab
» Rakott krumpli másképpen » Tejfölös rakott tészta » Hamis túrós rakott tészta » Rakott túrós laska


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.